3p

A cseh kormány elgáncsolta az elnök felajánlását.

Csehország nem ad el Ukrajnának L-159-es típusú repülőgépeket, döntött a cseh kormánykoalíció – jelentette ki Tomio Okamura képviselőházi elnök, a kormánykoalíciós Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke a koalíciós pártvezetők tanácskozása előtt hétfőn Prágában.

Bár a szóba jövő repülőgépeknek jelenleg már alacsony az üzleti értéke, de harcképességük magas. Ráadásul új gépek beszerzése nagyon sokba kerülne Csehországnak – fejtette ki a pártelnök.

Petr Pavel államfő vasárnap közölte, hogy Ukrajna néhány régebbi L-159-es repülőgépet venne Csehországtól, ami szerinte a gyártó cég számára jó üzleti lehetőség. A jelenleg a cseh hadsereg rendelkezésére álló négy darab L-159-es repülőgép eladása Ukrajnának elfogadható kockázat az ország biztonsága szempontjából – jegyezte meg az elnök.

A gépeket megígérte a cseh elnök, a kormány azonban máshogy gondolta
A gépeket megígérte a cseh elnök, a kormány azonban máshogy gondolta
Fotó: DepositPhotos.com

Tomio Okamura leszögezte, hogy nem kiselejtezett, csak régebbi gépekről van szó, amelyek a cseh hadsereg fegyverzetéhez tartoznak. A politikus azt mondta, hogy a gépek eladásával az előző kormányzati ciklusban a hadsereg vezérkara is foglalkozott, s a katonák sem voltak biztosak abban, hogy jó lenne-e azokat Ukrajnának adni.

„A gépek beszerzési ára nagyon magas, a mai maradék ár pedig ennek a töredéke. Ráadásul Csehországnak újra be kellene szereznie ilyen repülőgépeket” – mondta az SPD elnöke újságíróknak.

„Az eladással ténybeli és szakmai okokból nem értek egyet” – jelentette ki a politikus. Rámutatott: miután az új kormány célja, hogy megerősítse Csehország légvédelmét, az L-159-esek eladásával Jaromír Zuna védelmi miniszter sem ért egyet. Zunát, aki hivatásos katona volt, az SPD jelölte a minisztérium élére.

Petr Pavel cseh államfő múlt heti ukrajnai látogatásakor néhány kisebb repülőgépet, veszélyt jelző eszközöket, valamint áramfejlesztőket ajánlott fel az orosz agresszió ellen védekező ukránoknak. Petr Macinka külügyminiszter vasárnap a köztelevízióban, bírálta az elnököt, hogy kijelentéseit nem egyeztette a kormánnyal, s úgy viselkedett, mint elefánt a porcelántoronyban.

A cseh államfő vasárnap este, mielőtt Vatikánba indult volna, a prágai repülőtéren újságírók előtt elutasította a külügyminiszter – aki egyben az Autósok kormánypárt elnöke – bírálatát.

„A tapasztalt emberek, különösen diplomaták jellemzője, hogy mielőtt valamit megállapítanának, ellenőrzik a tényeket. Annák inkább, ha az államfőt próbálják mentorálni” – mondta a köztársasági elnök a prágai repülőtéren újságíróknak. Az ukránok már legalább fél éve érdeklődnek az L-159-es repülőgépek iránt, s a mostani tárgyalások az előzőekhez kapcsolódtak. Míg korábban kölcsönről vagy ajándékról volt szó, most Volodimir Zelenszkij elnök „a gépek megvételéről beszélt”, ami felgyorsíthatná a tárgyalásokat.

A cseh kormánykoalíciót az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), az SPD és a Motorosok alkotja. Andrej Babis kormányfő, az ANO elnöke eddig nem nyilatkozott az ügyben. Korábban ismételten azt mondta, hogy Csehország a jövőben sem fegyvereket, sem pénzt nem ad Ukrajnának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tovább lövi Iránt Amerika – Irán visszalő, az olajár emelkedik, a hajózás biztonsága a padlón
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:16
Újabb ütésváltás zajlott hétfőre virradóan.
Nemzetközi Kínos pillanatok várhatók a vb-döntő VIP-páholyában
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 17:44
Elfogadta Trump meghívását a két társházigazda államfő, de vajon szóba kerülnek a vitás ügyek is?
Nemzetközi Elmondták az oroszok, mire lőttek Kijevben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 16:36
Szerintük természetesen csak legitim katonai célpontokat támadtak.
Nemzetközi Épülő iráni atomerőművet is bombáztak az amerikaiak?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 14:21
Ezt állítja Irán, miközben Bahreint lövi. Két hajót is „baleset” ért a Hormuzi-szorosban. 
Nemzetközi Letartóztatták és kiadatnák a Tate-fivéreket – komoly a bűnlajstromuk
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:58
Négy újabb vádpontot is hozzácsaptak Andrew és Tristan Tate ügyéhez.
Nemzetközi Újabb „villámtörvényt” függesztett fel az izraeli legfelsőbb bíróság
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 12:29
Visszafordíthatatlan folyamatokat indított volna el a nagy hajrával keresztülvert törvény hatálybalépése a bírák szerint.
Nemzetközi A most megszavazott maffiatörvény új életet kínál az olasz családoknak
Kormos Olga | 2026. július 19. 11:56
Egy új olasz törvény értelmében a maffiacsaládokban nevelkedett gyermekek és fiatal felnőttek lehetőséget kapnak a szervezett bűnözéstől való elszakadásra. Célja a gengszterek generációkon át tartó toborzásának megállítása.
Nemzetközi Hiperszonikus rakétákkal lőtték Kijevet vasárnap hajnalban az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:54
Esélye sem volt az ukrán légvédelemnek.
Nemzetközi Meghalt két amerikai katona, elszabadulhat a pokol Iránnál
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:49
Kemény választ ígér Amerika, de Irán sem fog adós maradni.
Nemzetközi Az egész világkereskedelmet taccsra vághatja Trump egy rosszul sikerült poszttal
Litván Dániel | 2026. július 19. 06:07
A Hormuzi-szoros körüli balhé csak a kezdet lehet, ha mindenki az Egyesült Államok és Irán nyomdokaiba lép. 200 dolláros olajár, globális infláció is jöhet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG