2p

Fontos kampánytéma lehet a terhességmegszakításból, Trump most egy kicsit tisztába tette, mit is akar.

Donald Trump a szövetségi államok hatáskörébe utalná a terhességmegszakítás szabályozását, a tiltásra vonatkozóan általános kivételként javasolja az erőszak vagy vérfertőzés révén létrejött várandósságot, valamint az édesanya életét veszélyeztető terhességet - közölte hétfőn a republikánusok várható elnökjelöltje.

Donald Trumpnak az abortusszal kapcsolatos első átfogó politikai állásfoglalása szerint az egyes szövetségi államok törvényének kellene meghatározni a terhesség megszüntetésével járó beavatkozás jogi státuszát, ennek eredményeként pedig lennének megengedőbb és konzervatív szabályozások.

Hozzátette, hogy az emberek döntését kell tükrözniük a szabályozásoknak, amelyeknek akár közvetlen szavazással vagy a törvényhozási eljárásban kell kialakulniuk. "Mindenkinek a szívét kell követnie, ami sok esetben vallás és hit kérdése" - fogalmazott.

A demokraták abortuszpolitikáját radikálisnak nevezte, mert az akár a terhesség utolsó szakaszáig engedélyezné annak megszakítását, gyakorlatilag "csecsemőgyilkosságként".

Az előzetes várakozások arról szóltak, hogy Donald Trump elnökválasztási programja keretében egyfajta kompromisszumos országos abortusztilalmat javasol majd a várandósság 15. hetétől kezdve.

Hétfői közleményében Donald Trump teljes támogatásáról biztosította a mesterséges megtermékenyítést (IVF), amely mellett szavai szerint a republikánusok, a konzervatív és keresztény amerikaiak túlnyomó többsége is kiáll.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG