3p

A világ nyersolajellátásában kulcsszerepet betöltő Hormuzi-szoros megnyitásának lehetséges módozatairól egyeztetett csütörtökön számos ország a brit kormány kezdeményezésére.

 

Az online értekezletet összehívó brit külügyminiszter, Yvette Cooper úgy fogalmazott a megbeszélésen, hogy Irán a szoros lezárásával „a világgazdaság túszul ejtésére tesz kísérletet”. A Hormuzi-szoros a világ legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala, amelyen a globális nyersolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítmányok 20 százaléka halad át.

A víziutat az Irán elleni amerikai és izraeli hadműveletek kezdete óta a teheráni rezsim gyakorlatilag zárva tartja, és emiatt a korábbi 73 dollár körüli szintekről jóval 100 dollár fölé emelkedett a globális alaptípusnak tekintett Brent nyersolaj hordónkénti világpiaci ára.

A brit külügyminisztérium csütörtökre virtuális tanácskozást hívott össze a helyzet megoldási lehetőségeinek áttekintésére. A tárca nem részletezte, hogy az értekezleten kik vettek részt, csak annyit közölt, hogy az egyeztetésbe „negyvennél több” ország kapcsolódott be „minden földrészről”, emellett jelen voltak az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete (IMO) és az Európai Unió szakértői is. Kormányzati források szerint viszont az Egyesült Államok nem képviseltette magát az online találkozón.

A tárgyalásról szóló csütörtök esti tájékoztatásában a brit külügyminisztérium kiemelte: a résztvevők számos olyan kollektív, összehangolt akció lehetőségét tekintették át, amelyekkel elérhető a Hormuzi-szoros megnyitása. Ezek közé tartozott az Iránnal szembeni gazdasági és politikai intézkedések, köztük új szankciók együttes érvénybe léptetése, valamint a nemzetközi diplomáciai nyomás fokozása, annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség „egyértelmű és összehangolt üzenetekkel” követelje Irántól a Hormuzi-szoros akadálytalan forgalmának biztosítását.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatásában nem szerepel, hogy ez a megfogalmazás egy esetleges katonai akció kilátásba helyezését jelenti-e, de a tárca ismertetése szerint a résztvevők megállapodtak abban, hogy „szakértők bevonásával” további tanácskozásokat tartanak a hajózás szabadságának érvényesítése érdekében. A minisztérium hozzátette: a találkozó egyértelműen demonstrálta, hogy a nemzetközi közösség „elszántan törekszik” a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására. A csütörtöki virtuális találkozón határozottan elutasították azt az iráni követelést, hogy a Hormuzi-szoroson átkelő kereskedelmi hajók fizessenek a víziút használatáért.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG