2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megvalósulhat a világ leghosszabb függőhídja.

A Webuild olasz építőipari vállalat megkezdte a munkaerő-toborzást a világ leghosszabb függőhídjának építéséhez, amely Szicíliát fogja összekötni a szárazfölddel. A munkálatok még ebben az évben megkezdődnek.

A Webuild vezette Eurolink konzorcium által kivitelezendő infrastrukturális projekt egy 3,3 kilométer hosszú függőhíd, 40 kilométernyi közúti és vasúti összeköttetés, három új vasútállomás, valamint egy üzleti központ építését foglalja magában.

„Olyan szakemberekből álló csapatot szeretnénk felállítani, akik készek részt venni egy Dél-Olaszország – és az egész ország – arculatát megváltoztató projektben” – írja a Webuild sajtóközleménye.

Szicíliának nagyon sokat jelenthet majd?
Szicíliának nagyon sokat jelenthet majd?
Fotó: Depositphotos

Aggályok és tiltakozások

A projekt lehetőséget teremt egy viszonylag fejletlen régió gazdaságának fellendítésére, különösen a munkahelyteremtés révén. Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya szigorú intézkedéseket jelentett be a szervezett bűnözés lehetséges beszivárgása ellen. A Szicíliában és Calabria tartományban egyaránt aktív Cosa Nostra és 'ndrangheta bűnszövetkezetek a múltban gyakran megszerezték maguknak a nagy középítési projekteket.

A projekt ellen tiltakozó polgári kezdeményezések a régió ökológiai értékét és a szeizmikus kockázatot emelik ki, ami miatt a terület szerintük nem alkalmas ilyen infrastruktúra építésére.

A kivitelezés befejezését 2032-re tervezik. Több mint 440 telket kell kisajátítani a szicíliai oldalon és a szárazföldi Calabria régióban, hogy helyet teremtsenek a hídnak és a hozzá tartozó közúti és vasúti összeköttetéseknek. A környezetvédők remélik, hogy peres úton meg tudják állítani a projektet.

Az olasz hídálommal korábbi cikkünkben részletesen is foglalkoztunk, az összekötő híd tervét szinte minden olasz kormány elővette már, köztük Mussolini tervei közt is szerepelt a sziget összekötése az ország többi részével. Részletek:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
Nemzetközi Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:50
A lengyel alkotmánybíróság helyzetének megoldását annak kell kezdeményeznie, aki a testület válságát okozta, vagyis Donald Tusk kormányfőnek, a kormánynak, és szerepet kell vállalnia benne a parlamentnek is – jelentette ki Rafal Leskiewicz államfői szóvivő hétfőn a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban.
Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG