3p

Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni, mondta Starmer, de azt is elismerte, hogy Amerika nélkül nincsenek biztonsági garanciák. Formálódik az európai válasz a pénteki fiaskóra.

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Donald Trump amerikai elnök tartós békét szeretne Ukrajnában.

Starmer az általa Ukrajna ügyében vasárnapra összehívott londoni csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt, a BBC közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette: megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Emmanuel Macron francia államfővel arról, hogy „talán még egy-két országgal” együtt elkezdik a harci cselekmények befejezését célzó terv kidolgozását, és ezt a tervet megbeszélik majd az Egyesült Államokkal is.

Trump és Zelenszkij pénteki nyilvános washingtoni szóváltásáról szólva Starmer úgy fogalmazott, hogy

„senki nem akar ilyesmit látni”,

de hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök is tartós békét szeretne Ukrajnában, és az ukrán államfő egyetért ezzel.

Arra a kérdésre, hogy Trump milyen békeegyezségben gondolkodik, a munkáspárti brit miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „lenne egy vonal, amelynek védelméről megállapodás születik”.

Starmer ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy tudja-e, hol húzódik majd ez a vonal Oroszország és Ukrajna között. A brit kormányfő szerint erről nyilvánvalóan tárgyalásokon kell dönteni, és ebben Ukrajnának is központi szerepet kell kapnia.

„Ezért is mondom a kezdetektől fogva, hogy Ukrajnáról nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni”

- tette hozzá.

Starmer szerint a békemegállapodás megvédéséről is gondoskodni kell majd, mivel a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha a harcok ideiglenesen szünetelnek, majd Oroszország ismét támadást indít.

Arra a kérdésre, hogy Donald Trump ígért-e neki amerikai garanciavállalást a békemegállapodás védelmére, amikor csütörtökön fogadta őt Washingtonban, a brit miniszterelnök azt mondta: ez kettőjük megbeszélésének „intenzív részét képezte”.

Még bízik a szövetségesi ígéretekben - Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a megbeszélésüket követő sajtóértekezleten a washingtoni Fehér Házban 2025. február 27-én
Még bízik a szövetségesi ígéretekben - Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök kezet fog a megbeszélésüket követő sajtóértekezleten a washingtoni Fehér Házban 2025. február 27-én
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Trump a tárgyalások utáni közös sajtóértekezletükön is egyértelművé tette, hogy mindig készen áll a szövetségesek védelmére, és hangoztatta elkötelezettségét a NATO-szerződés ötödik cikkelye mellett, amely a kollektív védelemről szól – mondta Starmer a vasárnapi BBC-interjúban.

A brit kormányfő megismételte azt a többször is hangoztatott véleményét, hogy amerikai biztonsági garanciavállalások nélkül nem lehetne garantálni a megállapodást, és az egyezménynek nem is lenne elrettentő ereje.

Keir Starmer szerint a garanciavállalásnak „európai eleme is lenne”, és ennek mikéntjéről a részvételre hajlandó országok koalíciójának kell döntenie. A brit kormányfő úgy fogalmazott: nem akar bírálni senkit, de meg kell keresni azokat az európai országokat, akik ebben a kérdésben

„hajlandók egy kicsit előbbre lépni”

a többieknél.

Más fogadtatás: Keir Starmer brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja a londoni miniszterelnöki rezidencián, a Downing Street 10-ben 2025. március elsején
Más fogadtatás: Keir Starmer brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadja a londoni miniszterelnöki rezidencián, a Downing Street 10-ben 2025. március elsején
Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Az Ukrajna ügyében összehívott vasárnapi londoni csúcsértekezleten Volodimir Zelenszkij mellett Kanada, Franciaország, Németország, Lengyelország, Csehország, Románia, Törökország, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Olaszország, Finnország és Svédország vezetői vesznek részt.

Jelen van Mark Rutte, a NATO főtitkára, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és António Costa, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács elnöke is.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Viktor megszólalt a találkozóról, amire meg sem hívták
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 07:08
A magyar miniszterelnök azért elmondta, mit gondol.
Nemzetközi Mit szól ehhez Donald Trump? Koronás fő fogadta Volodimir Zelenszkijt
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 06:34
A botrányos amerikai látogatás után az ukrán elnök Európába érkezett.
Nemzetközi Ön mennyi ideig bírná egy lakatlan ír szigeten?
Kormos Olga | 2025. március 2. 18:06
Nemrég kiválasztották azt a fiatal házaspárt, akik Great Blasketre, Európa legnyugatibb szigetvilágának legnagyobb ír szigetére fognak vigyázni hat hónapon keresztül.
Nemzetközi Zelenszkij után néhány tízmillió amerikainak is kioszt egy pofont Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 17:08
Az ország lakóinak 22 százaléka nem az angol nyelvet használja – most majd kénytelenek lesznek?
Nemzetközi Matekórát tartott Donald Tusk, Washingtonba is üzent
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 16:48
Megszólalt a lengyel kormányfő, mielőtt Londonba indult volna.
Nemzetközi Rosszul vette Izrael legújabb kanyarját Egyiptom
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 16:21
Nem lehet a segélyeket fegyverként használni, figyelmeztetett az egyiptomi külügyminiszter.
Nemzetközi A britek fityiszt mutatnak Putyinnak és Trumpnak – pár nap múlva érkeznek az első milliárdok Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 15:27
Fegyvervásárlásra is elköltheti a 2,26 milliárd fontos hitelt Ukrajna, az első részletet hamarosan utalják is.
Nemzetközi Nincs még túl a veszélyen a pápa, üzent is a világnak
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 14:41
Háborúról, békéről és szenvedésről is üzent betegágyából Ferenc pápa.
Nemzetközi Moszkvában már európai politikusok felelősségre vonásáról beszélnek
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 13:28
Oroszország „békés lakossága” elleni bűnökért kéne felelnie az európai vezetőknek is?
Nemzetközi Szijjáró Péter már elő is vette a botot a küllők közé
Privátbankár.hu | 2025. március 2. 13:09
Szerinte ugyanis megsértették a garanciákat, amelyeket a magyar kormány az orosz szankciók meghosszabbításának fejében kapott, és ez hatással lesz a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontjára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG