2p

Már húsz támadás érte a lánc pakisztáni egységeit az elmúlt hónapokban.

Mintegy húsz támadás ért már KFC gyorséttermeket Pakisztánban a gázai háború kitörése óta, és ezek miatt már összesen 160 embert letartóztattak – közölte szombaton az iszlámábádi kormány. Az egyik ilyen támadásban életét vesztette az amerikai étteremlánc egyik alkalmazottja.

A 2023 októberében kirobbant gázai háború miatt több iszlamista párt bojkottot hirdetett Pakisztánban az Izraelt támogató Egyesült Államok érdekeltségei ellen, majd tüntetések is voltak, amelyek aztán többször zavargásba torkollottak, és a KFC éttermeket fizikai támadás is érte, felgyújtották őket, betörték ablakaikat, bántalmazták dolgozóikat. Most április eleje óta pedig megugrott ezeknek a támadásoknak a száma.

Tallal Csaudri pakisztáni belügyminiszter-helyettes sajtótájékoztatón számolt be ezekről az incidensekről, és elmondta, hogy a haláleset múlt vasárnap történt, egy lahori étteremben vesztette életét egy női alkalmazott. Csaudri emlékeztetett arra, hogy a pakisztáni KFC-k csak hazai élelmiszert használnak fel, hazai receptek alapján készítik az ételeket, és alkalmazottaik pakisztániak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG