2p

Valami nagyon nincs rendben a Harry S. Truman fedélzetén.

Egy hét után ismét a Vörös-tengerbe zuhant egy amerikai F/A-18-as harci repülőgép a Harry S. Truman repülőgép-hordozó fedélzetéről – közölte kedden az amerikai média, haditengerészeti forrásokra hivatkozva.

A nagyjából 60 millió dollár értékű harci repülőgép pilótája és egy fegyverzetet kezelő tiszt sikeresen katapultált az incidens során, őket kisebb sérülésekkel mentették ki a vízből.

Egy héten belül ez már a második eset, hogy a Harry S. Truman repülőgép-hordozóról egy F/A-18-as harci repülőgép a vízbe zuhant.

A repülőgép-hordozó az Irán segítségét élvező jemeni húszi lázadók elleni csapásokban vesz részt a térségben. Az egy hete történt eset a jelentések szerint azért következett be, mert a Truman a húszik rakétáinak elkerülése érdekében elfordult, és emiatt a repülőgép a fedélzetre zuhant.

A húszik a múlt héten azt állították, hogy újabb támadást indítottak a Harry S. Truman, illetve egy izraeli célpont ellen. Jahja Szárea, a lázadókat tömörítő Anszár Allah iszlamista mozgalom katonai szóvivője a húszik által ellenőrzött el-Maszíra televízióban azt közölte, hogy manőverező robotrepülőgépekkel, drónokkal és ballisztikus rakétákkal támadták több órán keresztül a repülőgép-hordozót és kísérőhajóit.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azonban már arról számolt be, hogy a húszik megadták magukat, elállnak a harctól, amit az Egyesült Államok a légicsapások leállításával viszonoz.

Marco Rubio amerikai külügyminiszer szerint a cél a tengerhajózás szabadságának helyreállítása volt, és amennyiben ez teljesül, az Egyesült Államok leállítja a beavatkozását.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG