2p

Michelle és Barack Obama közös nyilatkozatot tett közzé a demokrata elnökjelöltségi versenyről - Kamala Harris kezdheti hűteni a pezsgőt?

A volt elnök és a first lady, Barack és Michelle Obama közös nyilatkozatban jelentette be, hogy Kamala Harrist, a jelenlegi alelnököt tartják a legalkalmasabbnak a Demokrata Párt elnökjelöltségére.

"Micehlle és én nem tudnánk büszkébben támogatni téged, és mindent megteszünk azért, hogy átsegítsünk ezeken a választásokon és bejuttassunk az Ovális Irodába"

- mondja Barack Obama Harrisnek egy telefonhívás során a közzétett videófelvételen.

Kamala Harris meleg szavakkal köszönte meg a támogatást, amellyel újabb nagy lépést tett az elnökjelöltség elnyerése felé az augusztusi demokrata konvención. Michelle Obamát sokan szerették volna látni elindulni a jelöltségért, az egykori first lady népszerűsége jóval magasabb Kamala Harrisénél. Ő maga azonban mindig is tagadta, hogy ilyen ambíciói lennének, most pedig be is állt Harris mögé, aki az elmúlt napokban már a demokrata delegáltak nagy részének előzetes támogatását is begyűjtötte, illetve jelentős összegeket kapott a kampányára a demokrata donoroktól is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Jöhet a tartós rendezés? Lavrov szerint az oroszok készen állnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 08:47
Igaz ugyan, hogy az orosz külügyér szerint ők eddig sem mondtak mást.
Nemzetközi Váratlan húzás: Trumpék nem hívták meg a választási megfigyelőket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 20:07
Most először nem lesznek ott egy szövetségi választáson.
Nemzetközi Magyar vendéget fogadott Orbán Anita New Yorkban – A nap képe
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:34
Az államfő is megérkezett az ENSZ-be.
Nemzetközi Gyanús helyen ólálkodott egy orosz helikopter
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:38
Berepült a lengyel légtérbe.
Nemzetközi Fontos videót tett közzé az ukrán hadsereg – de valami nem stimmel?
Litván Dániel | 2026. szeptember 23. 14:33
Ha ez így történt, az nagyon nagy dolog. De van néhány furcsa részlet a legújabb ukrán drónelfogó „csodafegyver” kapcsán.
Nemzetközi Trump már megint megsemmisítéssel fenyegette meg Iránt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:51
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
Nemzetközi Az oroszok szerint szorul a hurok a bekerített ukrán erők körül
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:30
Csoportos csapás mért az orosz hadsereg ukrán hadiüzemekre.
Nemzetközi Döntött az Európai Bizottság az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:45
Az Európai Bizottság 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását javasolja Magyarország számára.
Nemzetközi Macron: szégyenletes színjáték folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 08:51
Emmanuel Macron francia elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris ülésén tartott felszólalásában élesen bírálta a Gázai övezetre vonatkozó békefolyamatot, mondván, hogy egyetlen humanitárius folyosót sem nyitottak meg, s úgy fogalmazott, hogy az, ami ott történik, egy olyan látványosság, amely miatt mindenkinek szégyenkeznie kellene. A jordániai király pedig arról beszélt, hogy Izrael terjeszkedése veszélyt jelent a térségre nézve.
Nemzetközi Megszületett a megállapodás Grönland jövőjéről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:56
Az egyezmény nagyobb katonai jelenlétet tesz lehetővé az amerikaiaknak, akiknek most is van lehetőségük katonai jelenlétre a szigeten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG