2p

Az ukrán miniszterelnök-helyettes beszélt az elmúlt bő 3 évtized demográfiai folyamatairól.

Ukrajna lakossága az ország 1991-es függetlenné válása óta 52 millióról 2024-re 32 millióra csökkent a migráció és a háború miatt – mondta el Olekszij Csernisov miniszterelnök-helyettes, a nemzeti összetartozásért felelős tárca vezetője a Die Welt című német lapnak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett szerdán.

„Függetlenné válásakor, 1991-ben Ukrajna 52 millió lakosú állam volt. Tíz év alatt ez a szám 48 millióra csökkent. Az első, 2014-es orosz invázió előtt már csak 45 millióan éltek az országban. 2015-ben, a Krím Oroszország általi annektálása után ez a szám 42 millióra csökkent” – fejtette ki a tisztségviselő az MTI összefoglalója szerint.

Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton.
Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton.
Fotó: Fotó: MTI/Balázs Attila

Csernisov szavai szerint 2024 végére körülbelül 32 millió ember maradt Ukrajnában. Hangsúlyozta egyúttal, hogy az ukrán nemzet összlétszáma a világban mintegy 60 millió ember, mivel az ukránok csaknem fele külföldön, diaszpórákban él. „Egy részük Ukrajnát még 2022 előtt, a teljes körű orosz invázió kezdetét megelőzően hagyta el” – mutatott rá.

„Minden külföldön élő ukránnal szeretnénk kapcsolatban maradni. Szeretnénk, ha megőriznék kötődésüket az ukrán államhoz” – emelte ki Csernisov az MTI híradása szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tűzszünet? Putyin emberei már az isztambuli tárgyalóasztalhoz tartanak
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 16:45
Elindult Isztambulba az orosz delegáció az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Nemzetközi Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 16:19
Egyelőre a szavazásra jogosultak 24,83 százaléka élt választójogával.
Nemzetközi Kína és az Egyesült Államok nem akar háborúzni az óceánon
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 15:32
Kína és az Egyesült Államok is világossá tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben – hangoztatta az Egyesült Államok hírszerzésének elnöke.
Nemzetközi Putyin örülhet: az oroszok elfoglaltak egy települést, amiről talán még nem is hallott
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 14:39
Elfoglalta az orosz hadsereg Olekszijivka települést a donyecki régióban az ukrajnai háborúban – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Nemzetközi Már kerekesszékkel sem macerás repülni Amerikában
Elek Lenke | 2025. június 1. 13:50
Észak-Amerikában mintegy ötmillió ember csak segítséggel tud elrepülni egyik városból vagy államból a másikba, illetve külföldre. A légitársaságok számára ezért versenyeszköz lett, hogy miként fogadják a kerekesszékre rászoruló utasokat. Itt nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Nemzetközi Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 13:26
Fico szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházásokkal semmi gond nincs.
Nemzetközi Meghalt Muhammad Szinvár
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 12:25
Az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője.
Nemzetközi Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 11:39
Hidakat robbantottak fel az Ukrajnával határos oroszországi brjanszki és kurszki régióban, ami emberek sérülését és halálát okozta – közölte vasárnap az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Nyert a PSG, 130 embert tartóztattak le Párizsban
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 10:59
Rongálásokba, összecsapásokba torkollt a Paris Saint-Germain szurkolóinak ünneplése szombat este a francia fővárosban, miután csapatuk legyőzte az Intert a Bajnokok Ligája döntőjében.
Nemzetközi Legalább 26 halott egy gázai segélyközpont elleni támadásban
Privátbankár.hu | 2025. június 1. 10:10
Több mint százra teszik a sebesültek számát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG