2p

Bolíviában nyomozás kezdődött az orosz hadseregbe történő, hamis álláshirdetések útján végzett, Ukrajna elleni harcra szánt férfiak toborzásának ügyében – közölte kedden a helyi ügyészség.

Az elmúlt napokban a közösségi médiában megjelent videók olyan bolíviaiakat mutatnak, akik orosz katonai egyenruhában a konfliktusövezetben teljesítenek szolgálatot. „A nyomozás már folyamatban van” – nyilatkozta a sajtónak Roger Mariaca, Bolívia főügyésze.

„Az emberkereskedelemre és -csempészetre szakosodott ügyészség dolgozik az ügyön” – mondta, hozzátéve, hogy nemzetközi együttműködést szeretnének kialakítani az ügyben. A nyomozás elsősorban a 29 éves José Maria Soleto esetére összpontosít.

A férfi egy videóban elmesélte, milyen az élete a háborús övezetben unokatestvérével és két másik személlyel, akik feltehetően Peruból és Kolumbiából származnak. Ezek az országok szintén nyomoznak állampolgáraik esetleges csalárd toborzása ügyében. „Mindennapjaink állandó feszültségben telnek” – derült ki José Maria Soleto szavaiból.

A bolíviai utcai ételárus állítólag azzal az ígérettel hagyta el Bolíviát, hogy 16 ezer amerikai dollárt kereshet. Felesége kedden azt állította, hogy a férfi meghalt. Májusban az orosz nagykövetség Peruban egy közleményben elismerte, hogy peruiak írtak alá szerződést az orosz fegyveres erőkhöz való csatlakozásra, de azt állította, hogy önkéntesekről volt szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Nemzetközi Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:58
Csak elment az uniós csúcsra.
Nemzetközi Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:59
Újra felszállnak az ukrán drónok az orosz finomítók irányába.
Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG