3p

Mindeközben az izraeli kormányfő bizalmasa Washingtonban tárgyal majd egy újabb tűzszünetről.

Legkevesebb 20 palesztin életét vesztette, amikor izraeli légicsapás ért egy tengerparti kávézót Gáza nyugati részén, adta hírül a BBC szemtanúkra és helyi orvosokra hivatkozva.

Az Al-Baqa kávézó sátrakból állt a part mentén, és újságírók, aktivisták és helyi lakosok látogatták. A közösségi médiában közzétett videókon látni lehet, ahogy egy – állítólag izraeli vadászgépből kilőtt – rakéta becsapódik. A felvételek azt is mutatják, hogy a robbanás után testek hevernek a földön szerteszét.

Palesztin áldozatok holtteste mellett hozzátartozók a gázai Sifa Kórház előtt 2025. június 30-án, miután izraeli légitámadás ért egy kávézót
Palesztin áldozatok holtteste mellett hozzátartozók a gázai Sifa Kórház előtt 2025. június 30-án, miután izraeli légitámadás ért egy kávézót
Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad

A The Guardian szerint az áldozatok között nők és gyerekek, valamint egy újságíró is van. Az izraeli hadsereg (IDF) egyelőre nem kommentálta a történteket.

A brit lap úgy tudja, hogy az IDF újabb evakuációs parancsokat adott ki Gázavárosra és környékére, és egyúttal fokozta a légitámadásokat, amelyekben mintegy 60 palesztin vesztette életét hétfőn. Találat ért négy iskolát is, miután távozásra szólították fel az ott menedéket kereső több száz családot.         

„A robbanások nem szűntek meg. Iskolákat és otthonokat bombáztak. Olyan volt, mint egy földrengés”, mondta egy szemtanú.

Az IDF azt állítja, hogy katonai célpontokat bombázott, és ara ösztönözte a helyieket, hogy a déli, partmenti területekre meneküljenek. Ott azonban alig van infrastruktúra és víz. A Gázai övezet 80 százaléka már olyan terület, amelyet az IDF kontrollál vagy evakuációs parancs érvényes rá.        

„Ez a hetedik alkalom, hogy menekülésre kényszerítenek. Ismét az utcán vagyunk, nincs élelem, nincs víz. A gyerekeim éheznek. Ennél még a halál is jobb”, mondta egy hétgyermekes anya a BBC-nek.

Eközben hamarosan Washingtonba látogat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyik magasrangú tanácsadója, hogy egy új tűzszünetről tárgyaljon azután, hogy Donald Trump amerikai elnök a 20 hónapja tartó háború befejezésére és az 50, még Hamász-fogságban lévő izraeli túsz szabadon bocsátására szólított fel. A palesztin Hamász és Izrael között közvetítőkön keresztül jelenleg is zajlanak tárgyalások. 

A több mint másfél éve tartó izraeli hadműveletekben már több mint 56 ezer palesztin vesztette életét helyi egészségügyi szervek szerint, mintegy ötven százalékuk nő és gyerek. A hadműveleteket megelőző, 2023. október 7-i Hamász-terrortámadás mintegy 1200 áldozatot követelt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG