2p

Négy dollár egy lövés az új fegyverből.

Izrael kifejlesztett egy lézer-technológián alapuló légvédelmi fegyvert, a több héten át tartó tesztek igazolták, hogy az Iron Beam (Vas sugár) nevű rendszer megbízhatóan képes elfogni különböző bevetési körülmények között a rakétákat, aknagránátokat, légi járműveket és drónokat – ismertette szerdán az izraeli védelmi minisztérium.

Az első ilyen rendszereket még az év végéig integrálni kívánják az izraeli légvédelembe.

A tájékoztatás szerint a fejlesztési és tesztelési fázis sikeres lezárása „döntő mérföldkőnek” számít a rendszer hadseregnek történő átadása előtt.

A fejlesztésben az Elbit Systems és a Rafael izraeli hadiipari cégek vettek részt.

Az Iron Beam egy földi telepítésű lézeres légvédelmi rendszer, amely precíziós célzási technikájának és nagy hatékonyságának köszönhetően gyorsan képes semlegesíti a fenyegetéseket nagyon alacsony üzemeltetési költségek mellett – áll a közleményben.

Amerikai adatok szerint a költséghatékony lézeres fegyverrendszer drónokat mintegy 4 dolláros (1300 forint) áron képes semlegesíteni. Az Izrael által használt többrétegű rakétavédelmi rendszer ennél jóval drágábban üzemel. Rövid hatótávolságú lézerfegyverek prototípusait a jelenleg zajló közel-keleti konfliktusban is bevetettek már, amelyekkel „több tucat fenyegetést” sikerült semlegesíteni.

Az Iron Beam fő komponense - fillérekből szedi le a drónokat?
Az Iron Beam fő komponense - fillérekből szedi le a drónokat?
Fotó: Rafael

Jiszráel Kac védelmi miniszter „történelmi mérföldkőről” beszélt Izrael védelmi képességeit illetően. Mint mondta, Izrael az első állam, amely ilyen rendszerrel rendelkezik. „Ellenségeinknek Gázában, Iránban, Libanonban, Jemenben és más térségekben tudniuk kell: amilyen erősek vagyunk a védelemben, olyan erősek vagyunk a támadásban is – és mindent el fogunk követni az izraeli állampolgárok védelme érdekében” – húzta alá a tárcavezető.n

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
Nemzetközi Megúszta az amerikai gazdaság, nem érkezett újabb pofon
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 11:13
Nem jött további leminősítés.
Nemzetközi Trump példás büntetést kért egykori tanácsadójára
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:40
Ostobának és labilisnek nevezte.
Nemzetközi Kényes területen tűnt fel egy tucat kínai és orosz repülő
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 10:04
A dél-koreai légteret nem sértették meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG