Nagyjából két hete érkezett a hír, hogy Izrael élesben fogja tesztelni rakétavédelmi rendszerének legújabb elemét, a Magen Or (Fénypajzs) névre keresztelt, ám inkább a Vaskupolára rímelve Vassugár (a nemzetközi sajtóban Iron Beam) néven emlegetett lézeres rakétaelhárító eszközét.
Biztosat nem tudunk arról, hogy megtörtént-e a rendszer első éles harci bevetése. A közösségi médiában mindenesetre terjednek olyan felvételek, amelyeken a Gázai övezetből induló rakéták látszólag furcsa fényvillanások közepette semmisülnek meg, sőt egyesek az al-Ahli kórháznál máig tisztázatlan körülmények között történt robbanás környékén készült videókon is a Vassugár bevetésének bizonyítékát vélték látni.
Iron Beam, an Israeli laser air defense system, efficiently intercepts threats but has limitations in adverse weather and requires sustained contact with the target. pic.twitter.com/HjpKS15F7F
— Interesting Engineering (@IntEngineering) October 27, 2023
Az izraeli illetékesek szokás szerint és érthető módon szűkszavúak ezzel kapcsolatban, de ők már minden bizonnyal többet tudnak arról, hogy az eszköz valójában mennyire hatékony valós körülmények között, illetve hogy mennyire áll távol attól, hogy valóban integráns, megbízható eleme legyen az izraeli légvédelmi rendszernek.
Irányított energia
De mi is az a Vassugár, és miért figyelik nemcsak a térség, de az egész világ katonai elemzői és tervezői, hogy mire képes? A rendszert „lézerfegyverként” szokás leírni, de persze ez igen pongyola megfogalmazás, ugyanis hivatalosan az ilyesmit „irányított energiájú fegyvernek” (Directed Energy Weapon – DEW) hívják – ide tartozik bármi, ami koncentrált elektromágneses, molekuláris vagy szubatomi récsecskékből álló energianyaláb felhasználásával semmisíti meg vagy teszi működésképtelenné a célpontot.
A Vassugár központi eleme viszont valóban egy fiberlézer, amelynek nyalábja ad át pusztító mennyiségű energiát a levegőben repülő célpontnak, amely lehet rakéta, drón, de akár tüzérségi lövedék is. A kiszivárgott információk szerint a lézersugár energiája meghaladja a 100 kilowattot, azaz ennyi energiát képes a sugár a célterületre juttatni nagyon rövid idő alatt (ez elég soknak számít, egy 6 kilowattos lézer már át tud vágni egy háromcentis alumíniumlemezt – persze nem olyan egyszerű összevetni egy több kilométerre, mozgó céltárgyra irányított, illetve egy ipari környezetben használatos lézert).
A hírek szerint a Vassugár 10 kilométeres távolságban egy pénzérme átmérőjére tudja fókuszálni a két szilárdtest-lézerének sugarát, amelyek legfeljebb négy másodperc alatt semmisítik meg a célpontot, bár ez természetesen több tényezőn, nem utolsósorban a céltárgy méretén és egyéb tulajdonságain is múlik. A rendszer hatótávolsága is nagyjából 10 kilométerre tehető, de ez sincs kőbe vésve, például az időjárási viszonyok is befolyásolhatják.
Jelen tudásunk szerint a Vassugár „kilövőegységei”, azaz maguk a nagy teljesítményű lézerek a Vaskupola rakétaindítóival ellentétben helyhez kötötten működnének, de legalábbis hálózati áramforráshoz kötötten. Ugyanis a jelenlegi technológia azt még nem teszi lehetővé, hogy valamilyen gyorsan mozgatható akkumulátorról működtessék a fegyvert.
Korábban védelmi ipari körökben az a mondás járta, hogy az irányított energiájú fegyverek a jövő technológiái – és mindig azok is maradnak. Tény, hogy hosszú évek óta világszerte kísérleteznek hasonló eszközökkel, olyan kiegészítő eszközökön kívül, mint az elektronikus eszközök ellen vagy tömegoszlatásra használható nagy energiájú eletromágneses és mikrohullámú eszközök, egyelőre nem tudunk harctéri bevetésre érett, hagyományos fegyverrendszerek feladatait átvenni képes DEW-ről.
Pusztán tudományos-technikai szempontból is áttörés lenne tehát, ha a Vassugár valóban szolgálatba állna. Tavaly az eszközt – és egyébként a Vaskupolát is – fejlesztő vállalat, a Rafael amerikai részlegének vezérigazgatója, Michael Lurie már elég optimista hangot ütött meg.
„Nincs már technológiai vagy tudomány problémánk… ez most már egy mérnöki probléma. A tudomány alap megvan, bemutattuk, hogyan működik. Nem az a kérdés, hogy meg fogjuk-e csinálni. A kérdés a mikor, hogy mennyi ideig fog tartani. Az IDF [az izraeli haderő] azt szeretné, ha ma, holnap működne. De reálisan azt gondolom, hogy mostantól nagyjából két-három évbe telhet, mire van egy működőképes rendszerünk.”
Úgy tűnik, a két-három évből egy-két év lehet. Persze, még az első – és tegyük fel, teljes sikert hozó – harctéri éles tesztek után sem fog azonnal rendszerbe is állni a Vassugár, pláne nem olyan számban, hogy azonnal Izrael nagy részét le tudja fedni. De ha megtörténne a hivatalos szolgálatba állítás, az a nagyon belátható időn belül teljesen átírná az erőviszonyokat Izrael határain.
Védelem a túlterhelés ellen
Láthattuk, hogy az egyébként ilyen célokra a világ legjobbjának tartott Vaskupola rendszer október 7-én – és egyébként több alkalommal azóta sem – egyszerűen nem bírt a Hamász/Iszlám Dzsihád által a Gázai övezetből indított rakétákkal. Ennek elég egyszerű technikai okai vannak, a rendszer által gyors egymásutánban kilőhető elfogórakéták száma korlátozott (egy kilövőegységbe 20 rakéta tölthető, egy Vaskupola üteghez pedig általában 3-5 kilövőegység tartozik).
Ezres nagyságrendben beérkező célokkal még úgy sem bír el a rendszer, hogy a lakott területeket nem veszélyeztető célpontokat kiszűri, és hagyja becsapódni. Ráadásul ott van még az egész anyagi vonzata: egy-egy Vaskupola elfogórakéta ára 75-150 ezer dollár között mozog, ezeket néhány ezer dolláros barkácsrakétákra és drónokra ezres nagyságrendben kilőni nem túlságosan fenntartható dolog.
A Vassugárnak viszont kevesebb ilyen korlátja lehet: a rendszer elvben szinte folyamatosan képes tüzelni, amennyiben van megfelelő energiaellátása (nyilván felléphetnek persze olyan problémák, mint mondjuk a túlmelegedés, de erről egyelőre nincs semmilyen információnk). Egy-egy lövés árát nagyjából 2 ezer dollárra becsülik, ez már alatta marad a legtöbb célponténak.
Vannak korlátai is a rendszernek: a legfontosabb talán a hatótávolsága. Izrael ugyan nagyon kicsi ország, de ha csak a sűrűn lakott részeit kellene 10 kilométer sugarú körökkel lefedni, az is igen sok üteget jelentene. A Gázai övezet esetében elég lenne az 51 kilométeres közös határt telepakolni néhány Vassugár üteggel, de a szíriai vagy a libanoni határszakasz már problémásabb ilyen szempontból (de Gázánál sem elképzelhetetlen, hogy a terroristák mondjuk kezdetlegesen irányítható fegyvereket fejlesszenek ki, amelyek a tenger irányába indulva, nem a szárazföldi határ felett lépnek be izraeli légtérbe).
Aztán ott van az is, hogy a kinetikus energiát közvetítő elfogórakétákkal szemben a Vassugár energianyalábjával nem elég radarral befogni a célpontot, aztán úgy nagyjából eltalálni a rakétával, hanem valamennyi ideig, egy akár több kilométeres energiasugarat kell rajta tartani egy gyorsan mozgó tárgyon. Ez még kísérleti körülmények között sem egyszerű feladat, de élesben még kevésbé az. Különösen nagy szerepet játszhat ennek sikerességében az időjárás: esőben, ködben, de talán még nagy szélben is sokkal nehezebb, sőt bizonyos esetekben akár lehetetlen is lehet megoldani a feladatot.
A Vassugár esetleges hiányosságai és gyenge pontjai azonban jóval kevésbé számítanak, ha figyelembe vesszük, hogy nem egyedül fog „dolgozni”. Ahogy a Vaskupola is csak egy része az integrált izraeli légvédelmi rendszernek. A nagyobb hatótávolságú, akár ballisztikus pályán érkező fenyegetések ellen például a Nyíl légvédelmi rakétarendszerekre támaszkodik az izraeli légvédelem és nem a Vaskupolára, de említhetnénk például a harci repülőgépek légtérvédelemben játszott szerepét is. Amennyire tudni lehet, a Vassugár és a Vaskupola ütegjeit párhuzamosan tervezik telepíteni, tehát előbbi nem kiváltaná, hanem kiegészítené és tehermentesítené utóbbit.
Borulnak a számítások
Ha sikerül az integráció, és az új rendszerrel az izraeliek már a kilövés utáni másodpercekben alaposan megtizedelnék az izraeli célpontokra kilőtt rakétákat, azzal a Hamász és más terrorszervezetek egyik legerősebb ütkártyájukat veszítenék el. Ugyan október 7-én sikerült a terroristáknak izraeli területen súlyos harcra kényszeríteni az izraeli erőket, a konfliktusra eddig ez nem volt jellemző, és valószínűleg még egy ilyen hasonló akciót egy jó ideig senki nem fog tudni végrehajtani Izrael ellen.
De a Vassugár rendszerbe állítása nem csupán a Közel-Keleten írná át a stratégiai viszonyokat. Ukrajnában is láthattuk, hogy az olcsó drónok tömeges bevetése tulajdonképpen megoldhatatlan feladat elé állítja a légvédelmeket. És ez nem csak az Ukrajnában szemben álló felek légvédelmi hiányosságai miatt van így, hanem azért, mert erre az új fenyegetésre igazából senkinek sincsen még igazán jól bevált megoldása. A hatékony, lézeres irányított energiájú fegyverek megjelenése alapjaiban változtatná meg a helyzetet.
Az Egyesült Államok biztosan még nagyobb figyelemmel kíséri a Vassugár sorsának alakulását, mint a többi állam. Egyrészt egy ilyen – pláne egy ehhez hasonló, de mobil – rendszer hatalmas segítség lenne a világszerte bázisok százain, sokszor ellenséges területek közvetlen közelében szolgáló amerikai katonák védelmében.
A másik, amerikai szemmel nagyon fontos felhasználási területe egy ilyen eszköznek az amerikai hadihajók, és elsősorban a felbecsülhetetlen értékű repülőgéphordozók védelme lenne. Mint tudjuk, Kína gőzerővel fejleszti különböző, az amerikai flotta kétségtelen, és elsősorban a hordozókból származó előnyét lefaragni szándékozó fegyverrendszert, például drónokat, illetve különböző hiperszonikus, valamint ballisztikus rakétákat. Ezek egy része ellen elméletben védelmet nyújtanak az amerikai haditengerészet meglévő védelmi eszközei, mások ellen viszont nem, vagy nem biztosan.
Egy működő lézerfegyver nagyon fontos eszközzel bővítené ezt a védelmi arzenált, akár át is írva a két fél például a Tajvan körüli feszültséggel kapcsolatos esélylatolgatásait, amelyek adott esetben a háborút és békét is elválaszthatják egymástól. A Rafelnél mindenesetre már korábban bejelentették, hogy a Vassugár további, például hajókra telepíthető változatán is dolgoznak.
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól. 
