2p

Az X-en jelentette be.

Elon Musk bejelentette, hogy új politikai pártot alapított Amerika Párt néven, hetekkel azután, hogy látványosan összekülönbözött Donald Trump amerikai elnökkel. Muask a tulajdonában lévő X-en közölte, hogy a párt célja a republikánus-demokrata kétpártrendszer megtörése. A BBC szerint nem világos, hogy a pártot hivatalosan is bejegyezték-e az amerikai választási hatóságoknál, a Szövetségi Választási Bizottság szombatig nem tett közzé erre utaló dokumentumot. Musk, aki külföldi születése miatt nem indulhat az elnöki tisztségért, nem nevezett meg pártelnököt sem.

Az új párt ötlete Musk és Trump konfliktusa idején merült fel, miután Musk májusban kilépett a kormányból és nyilvánosan bírálta Trump adó- és költségvetési politikáját. Azóta egy közösségi szavazást is indított, amelyen követői kétszeres többséggel támogatták egy új párt létrehozását. Most erre utalva írta:

„Kétszer annyian akarják, mint nem, így megkapják! Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságukat.”

Musk korábban Trump egyik legfontosabb támogatója volt: 250 millió dollárral segítette kampányát, részt vett a rendezvényein, sőt gyermekét is elvitte az Ovális Irodába. A választás után a kormány hatékonyságáért felelős minisztérium (Doge) élére nevezték ki, hogy költségcsökkentéseket dolgozzon ki. Kapcsolatuk azonban megromlott, amikor Trump átnyomta nagyszabású törvénycsomagját, amely Musk szerint figyelmen kívül hagyta a zöld átmenetet és az elektromos járművek támogatását.

Trump a közösségi médiában azzal támadta Muskot, hogy cégei állami támogatás nélkül „bezárhatnának”, és a Doge-t küldené rá cégeinek vizsgálatára. Musk érdekeltségei, köztük a Tesla, a SpaceX és a Starlink szoros üzleti kapcsolatban állnak a kormánnyal.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG