3p

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) brit főügyésze, Karim Khan visszautasította azokat a vádakat, hogy antiszemita indíttatásból kezdeményezte elfogatóparancs kiadását az izraeli miniszterelnök ellen.

Khan májusban kérte a törvényszék illetékes kamarájától elfogatóparancs kiadását Netanjahu, valamint Joáv Galant izraeli védelmi miniszter ellen a gázai lakosság sérelmére elkövetett bűncselekmények gyanújával.

Netanjahu az ellene kért elfogatóparancs kezdeményezésének hírére reagálva a náci éra zsidóüldözéseinek felelőseihez hasonlította Karim Khant és úgy fogalmazott, hogy az ICC főügyésze

"elfoglalhatja helyét az újkori antiszemitizmus fő képviselői között".

Khan a két izraeli politikus mellett a gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több magas rangú tagja, köztük Iszmail Haníje, a szervezet politikai irodájának néhai vezetője ellen is elfogatóparancs kiadását kezdeményezte.

Nem igaz az antiszemita vád
Nem igaz az antiszemita vád
Fotó: EPA/RONEN ZVULUN / POOL

Haníje július 31-én Teheránban, feltehetően izraeli merényletben életét vesztette.

A Hamász tavaly októberi izraeli terrortámadásában 1200-an meghaltak. A szervezet több száz túszt is ejtett, akik közül többen meghaltak, mások még mindig fogságban vannak. Khan, akivel a BBC brit közszolgálati rádió készített csütörtökön interjút, úgy fogalmazott:

"egyetlen grammnyi, szemernyi, jottányi igazságtartalom sincs" az őt antiszemitizmussal vádolók állításaiban. Az ICC főügyésze szomorúnak nevezte ezeket a vádakat, Netanjahu reagálását pedig olyan "tipikus kirohanásnak" minősítette, amilyenre "egyesek néhanapján hajlamosak".

Kiemelte, hogy a kért elfogatóparancsok a gázai konfliktus mindkét szembenálló érintettjére vonatkoznak, és ez éppen azt bizonyítja, hogy a büntetőbíróság egységes normák alapján, mindenkire egyenlő mértékben alkalmazza a jogot.

Karim Khan szerint az izraeli miniszterelnök és a védelmi miniszter olyan bűncselekményekkel gyanúsítható, mint például a gázai polgári lakosság háborús eszközként alkalmazott kiéheztetése, gyilkosság és a civil lakosság elleni szándékos támadások.

A főügyész szerint a Hamász vezetői ugyancsak gyilkossággal, valamint túszejtéssel, kínzással, nemi erőszakkal és egyéb szexuális bűncselekményekkel vádolhatók.

Khan úgy fogalmazott: az őt bírálókkal szemben neki megvan "legalább az az egy" előnye, hogy ő látta az elfogatóparancsok kezdeményezését megalapozó bizonyítékokat.

Az ICC főügyésze üdvözölte, hogy a júliusi parlamenti választások után hivatalba lépett munkáspárti brit kormány konzervatív elődjével ellentétben nem készül kifogást emelni a törvényszéknél az elfogatóparancsok kiadása ellen.

David Lammy brit külügyminiszter a héten bejelentette az Izraelnek szánt brit fegyverexport részleges felfüggesztését is, azzal az indokkal, hogy London szerint nem zárható ki a nemzetközi humanitárius jog megsértése e fegyverek használata esetén.

Putyin sem úszhatja meg

Az ICC főügyésze a csütörtöki BBC-interjúban úgy fogalmazott: meggyőződése szerint más egykori politikai vezetőkhöz hasonlóan Vlagyimir Putyin orosz elnök is "lát majd valamikor belülről bírósági tárgyalótermet". Putyin ellen az ICC tavaly márciusban adott ki elfogatóparancsot ukrán gyerekek törvénytelen elhurcolása címén.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG