3p

Koalíciós partner nélkül is „a legjobb hely lesz Európában” Csehország? Andrej Babis ezt ígéri.

Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nagy fölénnyel megnyerte a hétvégi csehországi képviselőházi választásokat – derült ki voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal szombat esti jelentéséből.

Az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett mozgalom a leadott szavazatok 34,63 százalékát kapta meg, a második helyen a három kormánykoalíciós pártot magába foglaló Spolu (Együtt) koalíció végzett 23,29 százalékkal, míg a harmadik helyet a kormánykoalíció negyedik tagja, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom szerezte meg 11,19 százalékkal – olvasható a statisztikai hivatal honlapján a szavazatok 99,81 százalékának összeszámlálásakor.

Rajtuk kívül még további három párt került be a parlamenti alsóházba: a Cseh Kalózpárt 8,89 százalékot, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom 7,80 százalékot, az Autósok Önmaguknak párt pedig 6,78 százalékot kapott a voksoláson.

Ennek alapján a 200 tagú képviselőházban az ANO 80, a Spolu 52, a STAN 22, a Kalózpárt 18, az SPD 15, az Autósok pedig 13 mandátummal fognak rendelkezni.

A képviselőházi választásokon 26 párt, mozgalom és koalíció indult. A kommunisták által vezetett Stacilo! (Elég volt!) baloldali szövetségnek nem sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A választási részvétel 68, 92 százalékos volt, ami a harmadik legmagasabb az 1989-es rendszerváltás után.

Az ANO Csehország 13 régiójában végzett az első helyen, csak Prágában lett az első a Spolu koalíció.

Egyedül is menni fog?

A csehországi választáson győzelmet arató ellenzéki Andrej Babis az eredmények közzététele utáni első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy célja egypárti kormány létrehozása, amelynek támogatásáról a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal kíván tárgyalni.

Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke bejelenti az ANO választási győzelmét a párt prágai kampányközpontjában 2025. október 4-én
Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke bejelenti az ANO választási győzelmét a párt prágai kampányközpontjában 2025. október 4-én
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezetője kizárta, hogy tárgyaljon a jelenlegi kormánypártokkal, amelyek szerinte tönkretették Csehországot, és nem teljesítették választási ígéreteiket.

„Mi mindig teljesítettük ígéreteinket, most is így lesz. Célunk, hogy Csehország a legjobb hely legyen az élethez Európában”

- szögezte le.

Babis megerősítette, hogy újra kormányfő szeretne lenni, s bízik abban, hogy a kormányalakítás nagyobb problémák nélkül fog lezajlani. Azt mondta, hogy a kormány félévente nyilvánosan beszámolna tevékenységéről.

Kérdésre válaszolva azt is kijelentette, hogy

„kormányuk első ülésén elutasítják a migrációs paktumot”.

Az ellenzéki pártelnök „történelmi sikernek” minősítette az ANO választási eredményét, s kijelentette, hogy politikai karrierjének „ez az abszolút csúcsa”.

A sajtótájékoztatón Andrej Babis hangsúlyozta, hogy a választási siker „csapatmunka eredménye”, és köszönetet mondott a választóknak a támogatásért.

Babis Orbán Viktor magyar miniszterelnök szövetségesének számít, alapító tagja a Fideszt is soraiban tudó Patrióták Európáért európai parlamenti frakciónak is.

Petr Fiala kormányfő sajtótájékoztatóján elismerte a kormányoldal vereségét, és gratulált Andrej Babisnak a választási győzelemhez. A kormányfő úgy vélte, hogy a mostani választásokon „a szélsőséges és populista erők győztek”.

„A demokráciában a választások eredményét el kell fogadni, mi most ezt megtettük”

– szögezte le újságírók előtt Petr Fiala.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG