2p

Ezt állítja a hatalmas felháborodást kiváltott támadás ügyében indított vizsgálat.

A gázai övezeti Hán-Júniszban működő Nasszer kórházat hétfőn ért támadás célpontja a Hamász palesztin terrorszervezet egy megfigyelőkamerája volt – áll az izraeli hadsereg kedden ismertetett előzetes vizsgálati jelentésében.

A hadsereg szerint a kamerát a kórház területén helyezték el, hogy azzal nyomon követhessék az izraeli csapatok mozgását, illetve terrorcselekményeket követhessenek el ellenük. A kamera felfedezését követően a katonák

„csapást mértek a célpontra, hogy elhárítsák a fenyegetést”.

Palesztin források szerint az izraeli csapások húsz halálos áldozatot, köztük egészségügyi dolgozók és öt újságíró életét követelték a létesítményben. Az AP és a Reuters hírügynökség, valamint az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelezte, hogy egy-egy munkatársa a halálos áldozatok között van. A támadás miatt számos bírálat érte Izraelt, az izraeli hadsereg pedig a történtek gondos kivizsgálását jelentette be.

Éjal Zamir izraeli vezérkari főnök közleményében jelezte, hogy elrendelte további vizsgálat lefolytatását, ami a támadás engedélyezésének folyamatát és a bevetett lőszereket illeti. Egyben sajnálatát fejezte ki a civil áldozatok miatt, mondván az izraeli hadsereg kizárólag katonai célpontokat támad.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő tragikus szerencsétlenségnek nevezte a történteket.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG