2p

Augusztusban az elemzők által vártnál jelentősebben gyorsult az infláció a német statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint.

Augusztusban Németországban a fogyasztói árak 2,2 százalékkal, március óta a legnagyobb mértékben haladták meg az egy évvel korábbit. Júliusban 2,0 százalékon állt az éves infláció. Az elemzői konszenzus 2,1 százalék volt augusztusra – jelentette az MTI.

Havi bázison 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, szemben az elemzők által várt stagnálással és az előző hónapban jegyzett 0,3 százalékos növekedéssel.

Friedrich Merz német kancellár is  elgondolkodhat az adatokon
Friedrich Merz német kancellár is elgondolkodhat az adatokon
Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

A Destatis közleménye szerint Németországban éves összevetésben az energiaárak 2,4 százalékkal estek augusztusban, miután egy hónappal korábban 3,4 százalékkal csökkentek, eközben az élelmiszerárak gyorsuló ütemben, 2,5 százalékkal emelkedtek éves bázison a júliusi 2,2 százalékos drágulást követően. A szolgáltatások ára júliusban és augusztusban egyaránt 3,1 százalékkal nőtt.

A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció július után augusztusban is 2,7 százalékon állt.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex éves bázison 2,1 százalékra gyorsult az előző havi 1,8 százalék után, szemben a 2,0 százalékos elemzői várakozásokkal, havi összevetésben pedig 0,1 százalékos áremelkedést regisztráltak a júliusban jegyzett 0,4 százalékos növekedés után, miközben az elemzők stagnálást vártak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG