2p

Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap „nevetségesnek” nevezte Elon Musk tervét, hogy új amerikai politikai pártot alapít és finanszíroz. A New Jerseyből hazafelé tartó elnök újságíróknak azt mondta:

„A harmadik pártok sosem működtek, szóval élvezze csak, de szerintem nevetséges.”

Később a Truth Socialon is élesen bírálta a milliárdost, aki szerinte „teljesen kisiklott” az elmúlt hetekben, és káoszt hozna a politikába. Trump szerint Muskot az bosszantotta fel, hogy az elnök meg akarja szüntetni az elektromos autók vásárlását ösztönző támogatásokat, és korábban még barátját, Jared Isaacmant próbálta kineveztetni a NASA élére.

A Guardian szerint Scott Bessent pénzügyminiszter szintén kritizálta Muskot, és a CNN-en arról beszélt: jobb lenne, ha a vállalataira koncentrálna, mert korábbi kormányzati megszorításai is népszerűtlenek voltak, és cégeinek vezetése sem örülhet az új politikai szerepvállalásnak.

Musk szombat éjjel az X-en jelentette be, hogy Amerika Párt néven hozná létre új formációját. Szerinte a Trump által aláírt, hiányt növelő költségvetés „eladósította” az országot, az új párt célja pedig a „szabadság visszaadása” és döntő szavazatok megszerzése lenne a szoros kongresszusi szavazásokon. Konkrét terveket nem közölt, de 8-10 képviselői és 2-3 szenátusi körzetre összpontosítana.

Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült. A hétvégén Musk ismét szóba hozta a Jeffrey Epstein-ügyet is, és úgy fogalmazott: „nem nehéz” megtörni a két nagy párt uralmát.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG