3p

Mintegy negyven állam- és kormányfő részvételével, öt és fél évvel a tűzvész után megnyílt az újjáépített párizsi Notre-Dame.

A 2019. április 15-i tűzvész következményeit felszámolva, szombaton ünnepélyesen megnyitották az újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyházat, többek között Emmanuel Macron francia elnök és Donald Trump megválasztott amerikai elnök jelenlétében — számol be róla az MTI. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem szerepelt a meghívottak között.

A székesegyház kapui 19 óra 20 perckor nyíltak meg, miután Laurent Ulrich, Párizs érseke pásztorbotjával háromszor hármat kopogtatott rajta jelképesen. Mindhárom kopogtatásra a Maitrise de Notre-Dame zeneiskola kórusai egy-egy zsoltárral válaszoltak. A harmadik kopogtatás és zsoltár után megnyílt a kapu. A szertartáson részt vevők hosszas ovációval ünnepelték a tűzoltókat és az építőket.

Emmanuel Macron beszédében „háláját fejezte ki a francia nemzetnek a Notre-Dame újjáépítéséért.

„Újra felfedeztük, hogy mire képesek a nagy nemzetek: megvalósítani a lehetetlent” — mondta a francia elnök a székesegyházban tartott beszédében.

A pápa sem volt ott

A székesegyházban felolvasott, Laurent Ulrich érsekhez intézett üzenetében Ferenc pápa azt kérte, hogy „fogadják nagylelkűen és ingyen” a Notre-Dame látogatóinak óriási tömegét. A katolikus egyházfő elhárította a meghívást a ceremóniára.

„E bámulatos templom újjászületése legyen látnoki jele a franciaországi egyház megújulásának” — tette hozzá a katolikus egyházfő.

A szertartáson megszólaltatták a híres orgonát is, amelyet a pusztító tűzvész során, a tetőszerkezet borításának megolvadása következtében mérgező por lepett be. Korábban megkongatták a székesegyház harangjait, és Emmanuel Macron a katedrális előtti téren fogadta a megnyitási szertartásra érkező vendégeket, közöttük állam- és kormányfőket, koronás főket és fontos személyiségeket. A leendő amerikai elnök az első sorban foglalt helyet Emmanuel Macron mellett.

A szertartáson jelen volt Elon Musk amerikai milliárdos, Trump közeli tanácsadója, valamint Giorgia Meloni olasz kormányfő, továbbá Francois Hollande és Nicolas Sarkozy volt francia elnökök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Csoportok a jövő évtől látogathatják a székesegyházat, február 1-jétől zarándokok, június 9-től pedig turisták is, idegenvezetővel. A katolikus egyház szakértői évente 15 millió látogatóra számítanak.

A székesegyház alapkövét 1163-ban rakták le, az építkezés majd száz évig tartott, a 17. és a 18. században nagyobb helyreállításokat végeztek az épületen. A helyreállításhoz annyi adomány gyűlt össze — több mint 840 millió euró Macron hivatala szerint, hogy további munkákat is végezhetnek az építményben.

Munkájuk végeztével levonultak a daruk
Munkájuk végeztével levonultak a daruk
Fotó: Wikipédia

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG