2p

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Jaszenove települést – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca szerint az orosz fegyveres erők földi, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal az ukrán hadiipart ellátó gáz- és energetikai létesítményekre, katonai repülőterek infrastruktúrájára, valamint csapásmérő drónokat összeszerelő és tároló létesítményekre mértek csapást.

Hatból négy

Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen tudott előrenyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1160, a kurszki régióban pedig több mint 300 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel továbbá öt lőszerraktárt, három harckocsit és hat egyéb páncélozott harcjárművet, három francia HAMMER irányított légibombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 128 repülőgép típusú távirányítású repülőszerkezetet.

Az oroszországi Kurszk megyében folyó harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek között két ukrán harckocsi és 12 egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be.

Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 59 550 embert, 359 harckocsit, 260 gyalogsági harcjárművet, 208 páncélozott szállítójárművet, 1844 páncélozott harcjárművet, 1924 gépkocsit, 424 tüzérségi löveget és 48 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek kedden tüzérségi és dróntámadást. Szaratovban pilóta nélküli repülőszerkezet csapása következtében tűz ütött ki egy meg nem nevezett üzemben.

Az előző éjszaka folyamán Szaratov megyében 18, öt orosz régió légterében pedig összesen 40 drónt lőtt le a légvédelem. Kazany, Kirov, Szaratov és Uljanovszk repülőterének forgalmát biztonsági okokból felfüggesztették.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG