2p

Töredékére csökkentik az ukrajnai menekültek pénzbeli támogatást Írországban.

Íroroszágban a mostani 220 euróról (85 ezer forint) 38,8 euróra (15 ezer forint) csökkentik az állami szálláshelyeken elhelyezett ukrajnai menekülteknek juttatott pénzbeli támogatás heti összegét - közölte kedden a dublini kormány.

Az indoklás szerint az intézkedéssel az ír támogatásokat összhangba hozzák a más uniós tagállamokban folyósított összegek szintjével.

Az ukrajnai háború nyomán Írországba menekült mintegy százezer ukrán állampolgár csaknem fele él az ír állam által biztosított szállásokon, így például külön erre a célra kijelölt hotelekben és panziókban. Az a 19 ezer ukrajnai menekült, akiknek ír állampolgárok biztosítottak szállást, továbbra is 220 eurót kapnak hetente.

Egy ukrán menekült anya és kislánya Romániában - már kevésbé várják tárt karokkal őket Nyugat-Európában
Egy ukrán menekült anya és kislánya Romániában - már kevésbé várják tárt karokkal őket Nyugat-Európában
Fotó: EPA/ROBERT GHEMENT

Írországban egyre nagyobb gond a menedékkérők elszállásolása, miközben az ország lakásínséggel is küzd. Tavaly december óta az ország bevándorlási hatósága sátrakban kénytelen elhelyezni új érkezőket. Az 5,3 milliós Írország azon országok egyike, amely lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet fogadta be.

Az Effective Aid Ukraine nevű, ukrajnai menekülteket segélyező szervezet élesen bírálta a juttatások megkurtítását. Hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés főleg idősebbeket és az anyákat fogja sújtani, akik gyermekeik nevelése miatt nem tudnak munkát találni.

"Az ír nép reagálása rendkívül nagylelkű volt, ahogy az ír kormányé is, ez a csökkentés azonban ellentétben áll ezzel a nagylelkűséggel"

- világított rá Tom McEnaney, a segélyszervezet alapítója az RTE közszolgálati műsorszolgáltatónak.

Az ír központi statisztikai hivatal szerint mintegy 23 ezer ukrajnai menekült már elhagyta az országot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
Nemzetközi A Pentagon kőkemény döntést hozott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:15
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Nemzetközi Irán és Izrael megint megállapodott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:55
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Nemzetközi Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:56
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Nemzetközi Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:45
Az Egyesült Államok sajnos nem mutat érdeklődést az Anchorage-ban elért megállapodáshoz való visszatérés iránt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG