2p

Először mondta ki, hogy Oroszország agresszor.

Először nevezte Donald Trump az orosz–ukrán háborúban agresszornak Oroszországot. Az Egyesült Államok elnökének kijelentése újabb jele annak, hogy a beiktatása után inkább Vlagyimir Putyinnal előzékeny hozzáállása változóban van – bár Trumptól láttunk már nagy pálfordulásokat. 

„Nyolcezer katona halt meg ezen a héten mindkét oldalon. Valamivel több Oroszország részéről, de mindig az agresszor veszít többet” – idézte a Politico Trumpot, a lapot pedig a Telex. 

Az, hogy Trump Oroszországot agresszornak nevezte, mutatja, hogy az a Fidesz által is elismeréssel illetett, békepártinak nevezett, Ukrajnával sokszor elutasító, Oroszországgal a megtámadott ország rovására is megállapodást kereső eddigi stratégiáról Trump átáll egy olyanra, amely nagyobb nyomás alá helyezi Oroszországot.

Alaszka óta is változóban van minden
Alaszka óta is változóban van minden
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik pool/Gavriil Grigorov

A lap hozzáteszi: Trump régóta közvetlen tárgyalást sürget Moszkva és Kijev között, ehhez korábban csak lehetőségként vetette fel saját részvételét, most azonban – összhangban az ukrán elnök felvetésével – mindenképpen saját közvetítői szerepét látja szükségesnek az orosz–ukrán találkozóhoz. „Úgy látom, ezt nekem kell intéznem. Ők (Zelenszkij és Putyin) gyűlölik egymást, annyira, hogy egy levegőt sem bírnak szívni” – itt tehát a korábbiakhoz hasonlóan tesz némi egyenlőségjelet a támadó és a megtámadott ország közé, de ez is változás ahhoz képest, hogy sokszor mennyire elnéző volt Putyinnal.

Trump egyúttal egyre határozottabban beszél arról, hogy az orosz energiahordozók felvásárlóit is másodlagos vámmal kell büntetni – India így kapott az elnök által indított globális vámháborúban kiszabott 25 százalék mellé további 25 százalék vámot minden termékére –, és a jelek szerint a Fehér Ház az orosz energiahordozókról való leállást Európa minden országától, így Magyarországtól is elvárja. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG