2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Trump-elnökség alatti „legnagyobb munkahelyi ellenőrzési művelet” Nebraska államban.

Az amerikai belügyminisztérium közlése szerint kedden egy Omaha városában található húsüzemben hajtottak végre bevándorló  ellenőrzési razziát – jelentette a Reuters. Don Bacon amerikai kongresszusi képviselő a helyi médiának nyilatkozva elmondta, hogy 75-80 embert vettek őrizetbe.

Az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) razziája a Glenn Valley Foods egyik üzemében történt. Az élelmiszer-csomagoló cég azt mondta, hogy meglepte az intézkedés, és betartotta a bevándorlási státuszra vonatkozó szabályokat.

A több száz dolgozót foglalkoztató cég LinkedIn oldala szerint a Glenn Valley Foods egy családi tulajdonban lévő és üzemeltetésű húsfeldolgozó, amely 1981 óta szolgálja ki az Egyesült Államok fogyasztóit, és élelmiszer-kiskereskedőit. Fagyasztott bélszínt, csirkét, sózott marhahúst és sertéshúst kínálnak.

Donald Trump amerikai elnök már kampányában megígérte
Donald Trump amerikai elnök már kampányában megígérte
Fotó: Donald Trump kampányoldala

Az ICE tisztviselői az elmúlt hetekben fokozták erőfeszítéseiket, hogy teljesítsék Donald Trump amerikai elnök rekordszámú kitoloncolási ígéretét. A Fehér Ház azt követelte a hivataltól, hogy jelentősen növelje az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó migránsok letartóztatásának számát – közölték források a Reutersszel.

„Az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal, valamint szövetségi bűnüldözési partnerei ma végrehajtottak egy szövetségi házkutatási parancsot a Glenn Valley Foodsnál, a külföldiek nagymértékű, az Egyesült Államokban való munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatásával kapcsolatos folyamatban lévő bűnügyi nyomozás alapján” – mondta az ICE szóvivője az ABC News egyik leányvállalatának.

Az Egyesült Államok húsfeldolgozó üzemeiben dolgozók több mint fele bevándorló, állítja a Center for Economic and Policy Research agytröszt.

A jogvédők, köztük a nebraskai ACLU is, elítélték a razziát.

A feszültség fokozódott Los Angelesben a hétvégén, amikor a tüntetők utcára vonultak, miután az ICE migránsokat tartóztatott le a Home Depot üzletekben, egy ruhagyárban és egy raktárban – közölték jogvédők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afro-amerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG