2p

A Budapesten is többször megfordult republikánus jelölt nem kellett a választóknak.
 

Ruben Gallego demokrata kongresszusi képviselő nyerte az arizonai szenátusi választást, ezzel ő lett az állam első latin-amerikai származású szenátora – írja a Guardian. Miközben az elnökválasztás végeredménye már régóta ismert, a csatatérállam Arizonában csak hétfőn vált véglegessé a döntés: a demokrataként induló, időközben függetlenné váló Kyrsten Sinema helyére egy demokrata utód érkezik.

Az Arizona szenátori posztjáért folyó harc Magyarországon azonban elsősorban a legyőzött fél személye miatt érdekes, ugyanis a bukó republikánus jelölt az Orbán-kormány jó ismerőse, Kari Lake.

Kari Lake ambícióit már másodjára törték ketté a választók
Kari Lake ambícióit már másodjára törték ketté a választók
Fotó: Depositphotos

2023 tavaszán a republikánus-konzervatív dzsembori Magyarországra honosított változata, a CPAC Budapest előadói közt „Arizona kormányzójelöltjeként”, és Donald Trump lehetséges majdani alelnökjelöltjeként mutatták be a FOX műsorvezetőjéből avanzsált politikusnőt – aki 2022-es kormányzói kampánya után 2024-ben is elbukott.

Lake a magyar miniszterelnök csodálója, aki azóta sokat idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy

Orbán Viktor egyenrangú Donald Trump volt (és leendő) elnökkel.

Hogyan ne kampányoljunk?

A 2023-ban még republikánus szupersztárként emlegetett Lake jó tanmese lehet pártjának, ugyanis szélsőségessége egészen egyszerűen túl sok volt a választóknak: a korábban masszívan republikánus erőd Arizona egy progresszív szenátort emelt helyette hivatalba.

A politikusnőnek gondjai akadtak a mérsékeltek és a független szavazók megszólításával, ez részben annak is köszönhető, hogy a néhai, egyébként a nem trumpista republikánusok körében rendkívül népszerű amerikai szenátor, John McCain szavazóit és családját is megsértette, miután egy kampányrendezvényen még 2022-ben kijelentette: „a McCain-republikánusok takarodjanak Arizonából!”.

Ezt a 2024-es kampány során megpróbálta kimagyarázni, de a legendás republikánus szenátor lánya, Meghan McCain egészen egyszerűen így reagált bocsánatkérésére:

rájött, hogy nélkülünk nem választják szenátorrá. Nincs béke, r*banc, látjuk, hogy milyen vagy, megmutattad az igazi arcod.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG