4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Charlie Kirk által alapított Turning Point USA nem lebecsülendő politikai erő, olyan szervezet, amelyet minden politikai vezető elfogadna a sajátjának. Utánajártunk, miért.

A világ nagy része lassacskán napirendre tér a trumpista influenszer-aktivista Charlie Kirk meggyilkolása felett. Igaz, az már most látszik, hogy igazunk volt, mikor korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a Trump-adminisztráció a merényletet egyértelműen politikai, és később kampánycélokra is felhasználhatja: elég csak arra gondolni, hogy a gyakran MAGA-kritikus Jimmy Kimmel talkshow-ját határozatlan időre levették a műsorról néhány, a Kirk-gyilkossággal kapcsolatos kommentje miatt.

Kirk halála után azonban mindenképpen beszélni kell az örökségéről, ugyanis a Turning Point USA (TPUSA) diákszervezet rendkívül komoly politikai erőt képvisel konzervatív körökben az amerikai egyetemeken, és az elnök mind a 2024-es kampány során, mind a későbbiekben is számítana a közösségszervező erejére. A TPUSA Charlie Kirk után is tovább él, hiszen már bejelentették, hogy a vezetőség egyöntetűen elnöknek választotta az özvegyét.

Egy politikus özvegy

Erika Kirk politikai nézeteit tekintve minden szempontból férje politikai istállójához tartozik, a 2012-es Miss Arizona politikatudományt és keresztény vezetéselméletet tanult, nevéhez egy sportruházati márka, és egy bibliaterjesztési alkalmazás köthető, és férje lelövéséig ingatlanügynökként tevékenykedett New Yorkban. A jelenlegi információk szerint viszont szinte biztos, hogy politikai aktivistaként folytatja majd.

Erika Kirk belép a politikai parkettre? A képen J.D Vance amerikai elnök, és  felesége, Usha Vance
Erika Kirk belép a politikai parkettre? A képen J.D Vance amerikai elnök, és felesége, Usha Vance
Fotó: MTI/AP/Ross D. Franklin

Külön érdekesség, hogy egyáltalán nem lenne meglepő, hogyha Erika Kirk politikusként is kipróbálná magát: az időzítés tökéletes, hiszen a 2026 novemberében esedékes félidős választásokon Arizonában ugyan szenátort nem választanak, viszont az állam mind a kilenc képviselőházi helyére választásokat írnak ki. Erika Kirk neve a tragikus özvegy háttérsztorijával pedig jól csengene a jelöltek közt egy olyan államban, ahol minden megszerzett szék rendkívül fontos a republikánusoknak az elnök terveinek végrehajtásához.

Miután a voksolásig még több mint egy év van hátra, kampányának felépítésére és politikai gyakorlatszerzésre jócskán akad ideje. Ráadásul indulásával a Trump-adminisztráció arra is lehetőséget kapna, hogy a nem republikánus, de mérsékelt szavazókat elérje – hiszen a politikai merényletek sötét történelmi örökséget hordoznak az Egyesült Államokban. Arizona a 2028-as elnökválasztásokon is kulcsterep lehet: a korábbi republikánus fellegvár az elmúlt évtizedben erőteljesen demokrata irányba tolódott, a 2024-es választásokon mindössze 52,2 százalékkal tudott itt nyerni Trump.

Az amerikai professzorok mumusa

Erika Kirk politikai pályája egyelőre a jövő zenéje, a Turning Point USA azonban kulcstényező az egyetemi kampuszokon. A szervezet a hagyományos diákszervezeti tevékenységek mellett ugyanis aktív politikai közösségszervezéssel is foglalkozik, szavazóregisztrációt, megmozdulásokat, tüntetéseket, és politikai gyűléseket is rendeznek. A Utah-i esemény, amelyen Charlie Kirk meghalt, egyébként pontosan a TPUSA mindennapi tevékenységének része volt, lényegében egy politikai vitaturné állomása.

Charlie Kirk öröksége komoly politikai tényező, amit nem lehet félvállról venni
Charlie Kirk öröksége komoly politikai tényező, amit nem lehet félvállról venni
Fotó: MTI/AP/John Locher

A TPUSA ezzel nem tűnne ki önmagában az átpolitizáltabb diákszervezetek közül. Rendkívüli népszerűségét a provokatív kommunikációja és agressziója, valamint meredek húzásai adták, köztük az, hogy listáztak olyan oktatókat, akik megítélésük szerint túlságosan baloldali, „woke” ideológiákat képviseltek, vagy „diszkrimináltak a konzervatív diákok ellen”. Több iskola felügyelőbizottságát is megtámadták, többek közt a rasszizmusellenes oktatást kifogásolva, valamint a kötelező maszkviselést a koronavírus-járvány idején.

A podcastokkal, videókkal, közösségi médiás profilokkal is hatékony, több milliós online követőtábort felépítő, saját állításuk szerint több mint 600 ezer fős szervezet (mely tagságát 2012-es alapítása óta számlálják) sokszor durva, provokatív, internetkultúrához illő, friss fellépése elképesztően népszerűvé vált elsősorban a Trump 2024-es választási győzelmében kulcsszerepet fiatal férfiak körében.

Az egyértelműen trumpista TPUSA lojalitása nem kérdés, Charlie Kirk öröksége egy jól mozgósítható, a közösségi médiában sikeres, komoly republikánus donorok által pénzelt szervezet, ami képes elérni a jövő választóit is. Ha magyarországi párhuzamot akarunk vonni, akár azt is mondhatnánk, a TPUSA formájában Donald Trump megkapta azt a mobilizálható, fiatal szavazókkal feltöltött Digitális Polgári Kört, amelyről Orbán Viktor egyelőre csak álmodhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 09:58
Az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson továbbra is kockázatos átkelnie a hajóknak, eközben Irán dél-izraeli célpontok ellen indította eddigi legsúlyosabb légicsapását.
Nemzetközi Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 08:55
A cseh kormány terve szerint a civil szervezeteknek kötelezően be kellene jelenteni, ha külföldről kapnak támogatást, és a közmédia finanszírozását is átalakítanák. Széleskörű az elégedetlenség.
Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG