1p

Szerbia kiváló viszonyt ápol Magyarországgal – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtök este a belgrádi közszolgálati televízióban, és egyben reményének adott hangot, hogy Orbán Viktor megnyeri az egy hónap múlva esedékes választásokat.

Hozzátette: Orbán Viktor sok jót tett Szerbiáért. Mint mondta, igazságtalan lenne, és emberileg, illetve államférfiúi minőségében is hálátlannak tűnne, ha nem mondaná el, hogy Szerbia elégedett az Orbán Viktorral való együttműködéssel.

„Ezzel mindent elmondtam. Remélem, hogy megnyeri a választásokat” – fogalmazott a szerb elnök.

Szerinte Szerbia a jövőben is arra törekszik, hogy jó és testvéri kapcsolatokat ápoljon a magyarokkal.

Aleksandar Vucic fogadja Orbán Viktort Belgrádban 2025. május 23-án
Aleksandar Vucic fogadja Orbán Viktort Belgrádban 2025. május 23-án
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges budapesti kormányváltás veszélyeztetheti-e a két ország stratégiai projektjeit, a szerb elnök azt mondta: a szerb kőolajvezeték Algyő felé vezet, és hangsúlyozta, hogy ez a projekt biztosan nem kerül veszélybe.

Aleksandar Vucic reményét fejezte ki továbbá, hogy március végéig, de legkésőbb április elején megindul a személyszállítás a Belgrád-Budapest vasútvonalon.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
Nemzetközi Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben egy segélyszervezet szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:13
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG