1p

A magyar miniszterelnök azért elmondta, mit gondol.

Orbán Viktor a Facebookon reagált az európai vezetők vasárnapi londoni csúcstalálkozójára. A magyar miniszterelnök szerint a résztvevők úgy határoztak, hogy nem békére, hanem háborúra van szükség.

„Úgy döntöttek, Ukrajnának folytatnia kell a háborút” – írta.

Orbán szerint ez „rossz, hibás és veszélyes”, Magyarország viszont továbbra is a béke pártján áll.

A londoni találkozót Keir Starmer brit miniszterelnök szervezte, azon olyan európai vezetők vettek részt, akik készek érdemi lépéseket tenni Ukrajna támogatásáért. A csúcstalálkozón jelen volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár, Donald Tusk lengyel és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Meghívást kapott több más ország vezetője is, köztük Justin Trudeau kanadai kormányfő, valamint a román elnök és több európai miniszterelnök. Orbán Viktort és Robert Ficót viszont nem hívták meg a találkozóra.

Erről részletesen itt olvashat:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Sorsdöntő hét jön az EU számára, megszólalt egy diplomata
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 16:31
Az EU csak korlátozott megállapodásra számíthat Trump vámfenyegetései közepette.
Nemzetközi Kína az orvosi eszközökkel üt vissza az Európai Uniónak
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 15:49
Peking megtorló lépésekkel válaszolt az EU korlátozásaira.
Nemzetközi Kizárják a szexmunkások szolgáltatásait igénybe vevő tagjaikat a spanyol szocialisták
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 13:54
Új szabály tiltja a Spanyol Szocialista Munkáspárt tagjainak, hogy szexmunkások szolgáltatásait vegyék igénybe.
Nemzetközi Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:59
Sokan rosszul látják jövedelmi helyzetüket.
Nemzetközi Zelenszkij meglepő kijelentést tett, miután Trumppal beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 11:56
Olvad a jég?
Nemzetközi Izrael nemet mond a Hamász feltételeire
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 11:29
Újabb gázai légicsapások után Izrael és a Hamász még mindig vitázik a tűzszünet feltételeiről.
Nemzetközi Nem mindenki ijedt meg Trump határidejétől
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 10:49
A piacok meglehetősen nyugodtak.
Nemzetközi Oroszország több tucat ukrán drónt lőtt le, Ukrajna katonai repülőteret támadott
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 10:32
Voronyezsben ukrán támadás ért egy orosz katonai repülőteret.
Nemzetközi Forrongó Kaukázus: Erdogan osztja a lapokat
Káncz Csaba | 2025. július 6. 09:59
A Zangezur-folyosót most már többnek kell tekinteni, mint egy regionális logisztikai projektnek. A dél-kaukázusi geopolitikai tájkép kulcsfontosságú elemévé vált. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Nem csak fenyegetés volt: Elon Musk pártot alapított
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 09:10
Az X-en jelentette be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG