2p

És azért tette ezt, hogy találkozhasson Vlagyimir Putyinnal.

A 606-os lajstromjelű luxusjet Fehéroroszországból repült át Oroszországba, és Orbán Viktorral a fedélzetén leszállt Oroszország fővárosában — számol be róla a HVG.

Orbán Viktor vajon mit fontolgat?
Orbán Viktor vajon mit fontolgat?
Fotó: EPA/Olivier Hoslet

Reggel hét után pár perccel a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről felszállt a Magyar Honvédség 606-os lajstromjelű, Dassault Falcon 7x típusú repülőgépe. Ez egy luxusjet, amit általában Szijjártó Péter szokott használni, a külgazdasági és külügyminiszter azonban egyelőre még nem jelentette be szokásával ellentétben a Facebookon, hogy merre tart.

A radarképen azonban szépen látszik, hova ment a gép: Szlovákia felé indult, majd nem sokkal a lengyel határ előtt elérte utazómagasságát 41 ezer lábon, végül Fehéroroszországon keresztül Oroszországba repült, ahol Moszkvában szállt le, reggel kilenc óra után nem sokkal.

Orbán moszkvai látogatása komoly indulatokat váltott ki – teszi hozzá a HVG. Megszólalt miatta Donald Tusk lengyel kormányfő, aki egyelőre csak felkérdezte a magyar miniszterelnököt, hogy igazak-e a hírek moszkvai útjával kapcsolatban, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt mondta, Orbánnak nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében Putyinnal tárgyaljon.

Ilyen a sólyom, a Dassault Falcon 7x, melynek szárnyán a miniszterelnök Moszkába repült
Ilyen a sólyom, a Dassault Falcon 7x, melynek szárnyán a miniszterelnök Moszkába repült
Fotó: wikipedia

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG