2p

A májusra tervezett orosz-kínai csúcstalálkozót készíti elő a jelenlegi külügyminiszteri tárgyalás – jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője, amikor kedden Moszkvában fogadta kínai hivatali partnerért, Vang Jit.

Lavrov a találkozó helyszínét nem jelentette be. A tárcavezető szerint a két ország vezetőjének eltökélt szándéka a kétoldalú kapcsolatok következetes erősítése — jelentette az MTI.

„Putyin elnök és Hszi Csin-ping elnök találkozói mindig erőteljes lendületet adnak kétoldalú kapcsolataink fejlődésének, melyek vezetőinknek köszönhetően soha nem látott szintet értek el, és továbbra is dinamikusan fejlődnek minden irányban” – mondta Lavrov.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette
Fotó: MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Az orosz miniszter szerint a világ legtöbb országa Moszkvának és Pekingnek „a nemzetközi színtéren való szoros koordinációért való felelősségében” látja a legfontosabb stabilizáló tényezőt ezekben a kihívásokkal teli időkben.

Putyin a tervek szerint kedden fogadja a kínai külügyminisztert.

Vang Ji hétfőn kezdte meg háromnapos oroszországi látogatását. Februárban Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára látogatott el Pekingbe, ahol találkozott Hszi kínai elnökkel és a kínai külügyminiszterrel. A felek biztonsági kérdésekről, valamint nemzetközi és regionális problémákról tárgyaltak.

A kínai elnök-pártfőtitkár legutóbb 2023-ban látogatott Moszkvába. A Kreml idén februárban Putyin és Hszi kölcsönös – kínai, illetve oroszországi – látogatásának előkészítéséről számolt be. Ugyanebben a hónapban a két vezető telefonon beszélt egymással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG