2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Még nem tudják, pontosan mi történt. Néhány órával az indiai robbanás után.

Felrobbant egy autó kedden egy iszlámábádi bíróság épületének bejárata közelében, a nagy erejű detonáció következtében legkevesebb öt ember életét vesztette – jelentette a pakisztáni média.

További 13 ember megsérült. Az áldozatok többnyire járókelők voltak, illetve azok, akik a bíróságra tartottak meghallgatásra. A rendőrség egyelőre vizsgálja, mi okozta a robbanást. Nem erősítették meg azt a sajtójelentést, hogy egy gázpalack robbanhatott fel. A robbanás számos autót is megrongált a bíróság környékén, ahol rendszerint nagy a zsúfoltság a bíróságra érkező, illetve onnan távozó emberek tömege miatt.

A rendőrség kedden arról is beszámolt, hogy előző este meghiúsítottak egy támadást az északnyugat-pakisztáni Haibár-Pahtunhva tartományban, ahol fegyveresek egy katonai akadémiánál öngyilkos merényletet hajtottak végre, és túszul akartak ejteni kadétokat. Az öngyilkos robbantás több házat súlyosan megrongált az akadémia környékén, és legkevesebb 16 civil megsebesült. Az akadémián senkinek nem esett bántódása, két támadóval rövid időn belül végeztek, további hármat pedig néhány óra alatt, időszakosan fellángoló tűzharc árán sikerült végül sarokba szorítani a hadsereg kommandós alakulatának. A hadsereg hétfőn azt közölte, a támadás mögött a Tehrík-i-Talibán Pakistan (TTP) nevű terrorszervezet állt.

Hétfő este Újdelhiben történt robbanás, amelynek legalább nyolc halálos áldozata van. Az indiai hatóságok terrortámadásként kezelik az esetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
Nemzetközi Az Európai Tanács elnöke szerint Orbán Viktor viselkedése elfogadhatatlan
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:29
Átlépte a vörös vonalat a magyar miniszterelnök.
Nemzetközi Fokozódik az energiaháború: drónok csapnak le a gázvezetékekre
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:41
Gazprom szerint fokozódtak az ukrán támadások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG