2p

A téli olimpia fenntarthatatlansága ellen tiltakoztak több ezren Észak-Olaszországban a hétvégén. Bolognánál két pokolgépet helyeztek el a vasútvonal mentén, az egyik fel is robbant. Az állami vasúttársaság szerint néhány vonat a szokásostól eltérő útvonalon közlekedik.

A szervezők szerint tízezren, a hatóságok szerint valamivel több mint ötezren vonultak fel Olaszországban a téli olimpia elleni tüntetésen – írja az MTI. A környezetvédő csoportokhoz a nagysebességű vasútvonalak ellenzői, az üresen álló épületeket elfoglaló mozgalmak tagjai, valamint palesztinpárti tüntetők, anarchisták is csatlakoztak.

A demonstrálók ötszáz kartonpapírból készített fát tartottak a magasba, mivel szerintük ennyit vágtak ki az olimpiai pályák miatt az Alpok és a Dolomitok hegyein. A menet élén haladó transzparensen angolul az volt olvasható: „Ismerd meg ellenségedet”. Sokan palesztin zászlót tartottak a magasba, illetve Izrael és az amerikai idegenrendészet (ICE) vezetői ellen tiltakoztak.

Néhány, az arcát eltakaró eltakaró tüntető petárdákat és tűzijátékot dobált a városon belül haladó vasútvonalra, majd megpróbálták elfoglalni a gyorsforgalmi utat, de azt a rendőrség könnygázzal és vízsugarakkal megakadályozta. Hat személyt vettek őrizetbe.

Szombaton szabotázsakciókat hajtottak végre az ország déli és északi része közötti vasútvonalon. Bolognánál két pokolgépet helyeztek el, az egyik felrobbant és felgyújtotta az elektromos vezetéket. Pesarónál a sínek melletti elektromos táblát gyújtották fel. A hatóságok terrorizmus címén indítottak vizsgálatot.

Az olasz állami vasúttársaság, a Ferrovie dello Stato közlése szerint a távolsági, InterCity- és regionális vonatközlekedésben akár 90 perces késések is kialakulhatnak, egyes regionális járatok más útvonalon közlekednek, más vonatok indulását törölték. A fennakadások a Bologna-Velence és a Bologna-Milánó vonalat, valamint az adriai tengerpart felé tartó forgalmat is érintették. 

A 2026-os téli olimpia házigazdái Milánó és Cortina d’Ampezzo, ahová vasúti közlekedéssel Velencén keresztül lehet eljutni. Franciaországban is hasonló vasúti szabotázsakciók történtek a 2024-es párizsi nyári olimpia előtt.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kína bekeményített a japnáokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hévégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
Nemzetközi Már 1430 áldozata van a venezuelai földrengéseknek, egy városnyi ember pedig eltűnt
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 09:54
Az ENSZ becslése szerint a szerdai földrengések hétmillió embert érintettek. A rengéseket Brazíliában és Kolumbiában is lehetett érezni. 
Nemzetközi Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 16:49
A szervezet szerint az maga a megadás.
Nemzetközi Bollywood és Nollywood megfosztja trónjától Hollywoodot?
Elek Lenke | 2026. június 27. 14:58
Az amerikai álomgyár csillaga leáldozóban lenne? Több szakember szerint már régóta az indiai Bollywood a filmművészet legnagyobb piaca. Igaz, Nollywood is szorosan a nyomában lohol. Mi a titka Indiának és Nigériának?
Nemzetközi Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 14:30
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG