2p

Az urában gazdag ország puccsal hatalomra került vezetője és az orosz elnök kedden telefonos megbeszélést tartott. A dzsihádisták elleni küzdelem is szóba került.

A két fél a katonai együttműködés erősítéséről és a két ország közötti kapcsolatok további stratégiai fontosságú területekre való kiterjesztéséről is tárgyalt, de további részletekről nem adtak tájékoztatást - ismerteti a nigeri krmány közleményét a Portfolio. 

Az afrikai ország vezetője megköszönte

Hozzátették, hogy az Ali Mahaman Lamine Zeine miniszterelnök, valamint a védelmi és a belügyminiszter társaságában tárgyaló Tchiani tábornok köszönetét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak, hogy

„segítséget nyújtott Nigernek a nemzeti függetlenségéért folytatott harcában".    

Az új nigeri miniszterelnök Lamine Zeine sokmindenért hálás lehet.
Az új nigeri miniszterelnök Lamine Zeine sokmindenért hálás lehet.
Fotó: Karen Bleiner / AFP 2008

Abdourahamane Tchiani már decemberben tárgyalásokba kezdett Oroszországgal egy lehetséges katonai együttműködés részleteiről, és január közepén egyezményt is aláírtak a nigeri fővárosba érkezett orosz delegációval, elsősorban arra emlékeztetve, hogy Nigert változatlanul fenyegetik a nyugat-afrikai térségben aktív dzsihadista fegyveres csoportok.    

A Száhel-övezetben fekvő Nigerben tavaly júliusban, sikertelen tárgyalások után vette át a hatalmat Mohamed Bazoum államfőtől a Tchiani vezette katonaság. Niger azóta megszakította kapcsolatait az egykori gyarmattartó Franciaországgal, majd a szomszédos, szintén katonák vezette Malival és Burkina Fasóval együtt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségéből (ECOWAS) is kilépett. Március 17-én Niamey az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást is felmondta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG