2p

Márciusban az előzetesen becsültnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.

Az euróövezet éves inflációs rátája márciusban az előzetes becsléssel összhangban 2,2 százalékra, tavaly november óta a legalacsonyabbra csökkent a februári 2,3 százalékról az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján.

Tavaly márciusban 2,4 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke. Az Európai Unió éves inflációja márciusban 2,5 százalékra csökkent a februári 2,7 százalékról. Egy évvel korábban a ráta 2,6 százalék volt.

Az euróövezetben havi bázison az árindex az előzetes becsléssel összhangban 0,6 százalékkal emelkedett márciusban a februári 0,4 százalékos havi növekedés után. Az Eurostat közleménye szerint az euróövezetben az energiaárak 1,0 százalékkal csökkentek tavaly márciussal összevetve, miután februárban 0,2 százalékos éves növekedést mértek.

Márciusban a szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a februári 3,7 százalékot követően. Az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése 2,9 százalékra gyorsult az előző havi 2,7 százalékról, a nem energetikai ipari termékek éves szintű áremelkedésének mértéke pedig az előző havival megegyezően 0,6 százalék volt.

Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció 2,4 százalékra, 2022 januárja óta a legalacsonyabbra mérséklődött márciusban az előző havi 2,6 százalékról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG