3p

Csak annyit árult el Zelenszkij, hogy légvédelmi rakétákról van szó.

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

„Ma reggelig több légvédelmi rendszerünk rakéta nélkül volt” – mondta az ukrán elnök, de részleteket nem árult el a szállítmányról.

Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy a hiányért nem lehet egyedül az Egyesült Államokat hibáztatni, mert nemcsak az amerikai Patriot ütegekhez, hanem az európai rendszerekhez sincs elég rakéta.

Az ukrán elnök, kommentálva Donald Trump amerikai elnök kijelentését, amely szerint Ukrajna késlelteti a béketárgyalási folyamatot, kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna egyaránt érdekelt a háború befejezésében, a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja.

Megjegyezte viszont, hogy bizonyos kérdésekben eltér az ukrán és az amerikai álláspont. „Ez érthető, hiszen én az államunk érdekeit védem, az ultimátumok pedig véleményem szerint nem számítanak működő modellnek a demokratikus kapcsolatokban” - mondta az ukrán elnök.

Közölte egyúttal, hogy egy ukrán delegáció elutazott az Egyesült Államokba tárgyalni.

Zelenszkij beszélt arról is, hogy Ukrajna áramfogyasztási szükséglete meghaladja azt a szintet, amelyet az energiarendszer a rendszeres orosz támadások közepette biztosítani tud.

Elmondta: csütörtökön az áramfogyasztási igény egyharmadát nem tudták biztosítani. Tegnap nagy volt a fogyasztás, körülbelül 18 gigawatt. Nekünk pedig nagyjából 11 gigawattra volt kapacitásunk – tette hozzá.

Petr Pavel egyetértett Zelenszkijjel abban, hogy Ukrajna valódi készséget mutat a béketárgyalásokra, miközben Oroszország semmilyen jelét nem adja ennek a szándéknak, ezért szerinte Ukrajna támogatását és az Oroszországra nehezedő nyomást fokozni kell. Kitartást kívánt Zelenszkijnek és az ukrán népnek a nehéz helyzetben.

Az ukrán légierő jelentése szerint az éjjel Oroszország 76 drónnal támadta Ukrajnát, közülük a légvédelem 53-at semlegesített. Tizenkilenc csapásmérő drón becsapódását rögzítették kilenc helyszínen, valamint egy helyen roncsoka bukkantak.

Az ukrán országos rendőrség a Telegramon közölte, hogy az orosz erők irányított légibombával mértek csapást a Harkiv megyei Kupjanszk közelében egy ellenőrzőpontra, két katona és két rendőr megsebesült.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG