Elképesztő harc zajlik az ukrán légtérben – a drónok már vissza is vágnak

Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a drónok az ukrajnai háború legfontosabb fegyverei közé emelkednek, már meg lehetett jósolni, hogy egy idő után az evolúciójuk új, akár váratlan fordulatokat fog venni, akár rövid távon is. Az egyik várható újításnak pedig azt lehetett tippelni, hogy a drónok támogató, illetve földi célpontok ellen bevethető eszközökből maguk is a légtér uralmáért is csatába szállni képes eszközökké válhatnak.

Az elmúlt hetekben pedig két olyan fejlemény is történt, ami azt mutatja, hogy ez a folyamat nagyon is halad. Január első napjaiban érkeztek az első hírek arról, hogy az oroszok megint hozzányúltak a drónviszonylatban már matuzsálemnek számító, iráni eredetű Sahed drónokhoz (amelyeket Geran-2 néven orosz változatban is gyártanak).

Vadászat a vörös Sahedekre

Az eddig utolsó nagy fejlesztése az volt ezeknek a drónoknak, hogy bizonyos változataikat légcsavar helyett sugárhajtóművekkel szerelték fel, növelve sebességüket, repülési magasságukat, sőt még rombolóerejüket is, ezzel igencsak  megnehezítve az ukrán légvédelem és légierő azon egységeinek dolgát, amelyeknek semlegesíteniük kellene ezt a veszélyforrást.

Ez egy időre növelte is a Sahedek hatékonyságát, de persze az ukránok sem nézték tétlenül a fejleményeket. A földi légvédelmi eszközök, illetve a pilóta vezette repülőgépek és helikopterek mellett mostanra már az elfogódrónok is komoly sikereket érnek el az orosz eszközök elleni harcban. Az alábbi videókon például Sting elfogódrónok által semlegesített sugárhajtású Sahedek láthatók.

Exclusive: two jet-powered Shaheds taken down by interceptor STING drones. https://t.co/5NZVmFo65q pic.twitter.com/WYylk1lUbU

— Wild Hornets (@wilendhornets) December 1, 2025

Ahogy az ukránoktól már megszokhattuk, ebben a szegmensben sem egyetlen, központilag kiválasztott és nagy mennyiségben, szabványosítva gyártott megoldással próbálkoznak, hanem párhuzamosan több gyártó modelljeivel. A lényeg azonban nagyjából ugyanaz: gyors, fordulékony eszközökről van szó, amelyek képesek a levegőben mozgó orosz drónokba belerepülni (az ukránok egyéb megoldásokkal is kísérleteztek/nek, például sörétes puskákkal felszerelt, többször használatos drónokkal, de ezek egyelőre inkább érdekességek, mint a háború alakulásába beleszólni képes eszközök).

Az elfogódrónok koncepciójának lényege igencsak egyszerű: a kamikazedrónok aszimmetrikus fenyegetésének megfordítása. A Sahedek – és bármilyen hasonló, relatíve olcsó, „egyirányú” támadó drón – hatékonyságának nagy részét az adja, hogy nagy tömegben lehet előállítani és bevetni őket, miközben a védekezés ellenük hagyományos légvédelmi eszközökkel, azaz millió dolláros rakétákkal, sokmillió dolláros, sokmillió dollárból kiképzett pilóták által vezetett repülőgépekkel nem fenntartható védelemgazdasági szempontból. Az öngyilkos elfogódrónok azonban megfordítják az egyenletet, hiszen az ukránok például jelenleg 2-3000 dollárból ki tudnak hozni egy ilyen eszközt, miközben egy Sahed vagy Sahed-klón becsült ára 35 ezer dollár körül kezdődik.

A mesterséges intelligencia lenne a megoldás?

A kérdés egyelőre a hatékonyság. Az elfogódrónok hatótávolsága viszonylag kicsi, kezelésükhöz pedig nagy ügyesség szükséges – mégiscsak egy gyorsan repülő, a Sahedek esetében nagyjából 3,5 méter hosszú, 2,5 méter szárnyfesztávolságú tárgyat kell eltalálni egy másik kicsi, gyorsan repülő tárggyal. A frontvonal közelében, a gyorsan cikázó FPV-drónok ellen pedig még nehezebb dolga van a vadászoknak.

Az igazán eredményes küzdelemhez  az ukránoknak legalább annyi elfogódrónt kell tudni gyártani, mint ahány csapásmérő drónt gyártanak az oroszok – de inkább többet. Ez nem elérhetetlen cél, és az ukrán közlések szerint már december közepén is napi nagyjából ezer darab elfogódrónt állítottak elő naponta, míg Sahedekből „csak” havi 5-6 ezer darab készül. De persze nem minden elfogódrón alkalmas a Sahedek elfogására, és az alkalmasak sem találnak minden alkalommal – sőt, inkább azt érdemes feltételezni, hogy 2-3 elfogó kell egy támadó drón semlegesítéséhez. Ez még mindig nem rossz arány gazdasági szempontból, de ha azt is számításba vesszük, hogy az a néhány orosz drón, amely mégiscsak átjut a különböző légvédelmi eszközökön, potenciálisan például egy hőerőművet is kiüthet a termelésből napokra-hetekre, akkor már bonyolultabb az egyenlet.

Ahhoz pedig, hogy egyáltalán esélye legyen „elkapnia” az ukrán elfogóknak a beérkező Sahedeket, folyamatosan érkező és pontos radarinformációkra van szükség. Márpedig az ukránoknak nincsen elég radarjuk, és ami van, azt is óvatosan kell használniuk, ugyanis az orosz haderő drónokkal, robotrepülőgépekkel és ballisztikus rakétákkal is vadászik az ukrán légvédelem számára nélkülözhetetlen eszközökre.

„Az olcsó elfogódrónok olyan fontosak lettek és olyan gyorsan, hogy a modern pilóta nélküli eszközök elleni védelem egyik sarokkövének tekinthetjük ezeket” – mondja Frederico Borsari, a washingtoni Center for European Policy Analysis védelmi elemzője.

„Hiba lenne mindent vivő csodafegyverként tekinteni rájuk”

– teszi azonban hozzá.

A következő lépcsőfok az lehet, ha ezeket az eszközöket mesterséges intelligencia segítségével önjáróvá teszik. És ebbe az irányba is zajlanak a fejlesztések, méghozzá amerikai és európai cégekkel együttműködésben.

Nem meglepő a nyugati cégek érdeklődése a technológia iránt: egyelőre az elfogódrónok tűnnek a leginkább megvalósítható védekezési lehetőségnek a tömeges dróntámadások jelentette fenyegetés ellen. Ha például a tavaly a NATO nyugati határaira elképzelt „drónfal” tervét nézzük, ez sem igazán kivitelezhető másként, mint autonóm, tömegesen bevethető elfogó és akár támadó drónok telepítésével.

NATO-egységek már gyakorlatoztak is az ukrán fejlesztésű Merops rendszerrel, amelyet kifejezetten a Sahedek vagy hasonló kategóriájú eszközök ellen fejlesztettek ki. A nyugati – pláne esetleges amerikai – érdeklődés pedig további fejlesztési pénzeket és gyártókapacitásokat jelenthet akár már rövidebb távon is.

A Sahed visszavág(na)

Azonban a hadviselésben minden akció reakcióhoz vezet. Az orosz mérnökök pedig máris alkottak valamit, ami megnehezítheti az ukrán drónvadászok életét. Ukrán források arról számoltak be, hogy a január 3-áról 4-ére virradó éjjel furcsa Sahed-változattal szembesültek az ukrán védelmi erők.

Russian forces are mounting Igla MANPADS on Shahed drones to target Ukrainian helicopters that intercept them. The drones carry a camera and radio modem, and the missile is launched remotely by an operator in Russian territory. pic.twitter.com/T5TKPHyhVu

— WarTranslated (@wartranslated) January 4, 2026

Egy ukrán területen épségben földet ért Sahed/Geran drónon ugyanis egy eredetileg vállról indítható föld-levegő rakétát találtak ráerősítve. Az nem teljesen egyértelmű, hogy a felhasznált rakéta egy Igla-S vagy egy Verba vállról indítható rakéta volt-e. A két eszköz között a legfontosabb különbség az általa használt célkövető képességeiben rejlik: a modernebb Verba többféle szenzort használ, így biztosabban tesz különbséget a valódi célpontok és a célpontok által esetlegesen kilőtt csalik között. Azonban már az Igla-S is ötkilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és kis távolságból érkezve halálos veszélyt jelenthet nemcsak drónokra vagy helikopterekre, hanem még vadászgépekre is.

Az oroszok már korábban is kísérleteztek azzal, hogy légi célpontok ellen bevethető fegyverzettel szereljék fel a drónjaikat, például R-60-as levegő-levegő rakátával „felturbózott” Saheddel is találkoztak az ukránok. Az Igla (vagy a Verba) azonban járhatóbb útnak tűnik. Egyrészt ezek eleve úgy vannak tervezve, hogy autonóm módon, egy „amatőr” kezelő által kilőve is célra vezessék magukat (és nem függnek mondjuk egy harci repülőgép szenzorainak adataitól), másrészt jóval könnyebbek is. Míg egy R-60-as a hozzá tartozó indítósínnel közel 50 kilogrammnyi plusz terhet jelent, addig egy Igla-S rakéta csupán nagyjából 20 kilogramm, tehát kevésbé csökkenti a drónok hatótávolságát.

A rakéta indításához egy kamerával és egy kétirányú kommunikációt lehetővé tévő modullal is felszerelték az orosz drónt, ugyanis egy kezelőnek kell célra állítani és kilőni a rakétát, ha a megfelelő helyzet előáll. Ez egyelőre nagyban korlátozza is egy ilyen eszköz bevethetőségét. Az oroszok eddig megbízhatóan csak direkt rádiókapcsolatot tudtak fenntartani a Sahed drónjaikkal, ez pedig a földfelszín görbülete és a domborzat miatt gyakorlatilag a frontvonal környékére korlátozza az irányíthatóságot. Kísérleteznek viszont jeltovábbító drónokból álló hálózatokkal, illetve a trükkös módon igénybe vett Starlink modulokkal is.

De egy Igla-S-sel szerelt Sahednek még megbízható adatkapcsolattal sem lenne egyszerű lelőni egy drónvadász ukrán helikoptert vagy harci gépet – igaz, önmagában a fenyegetés is korlátozhatja valamelyest az ukrán műveleteket.

Ha csak néhány százalék esély van arra, hogy egy olcsó drón egy még olcsóbb rakétával lelőjön egy sokmillió dolláros harci gépet és egy pótolhatatlan, kiképzett pilótát, akkor máris érdemes kétszer is meggondolni a kockázat vállalását. És ha a kockázatkerülés hatására néhány, egyébként lelövésre ítéltetett Sahed mégis eljut a céljához, akkor megintcsak átíródik az ukrán légvédelem és az orosz támadó eszközök erőviszonyainak halálos egyenlete.

Érdemes tehát figyelni a drónok, az elfogódrónok és a légiharcra alkalmassá tett drónok evolúciójának újabb és újabb lépcsőit, mert a háború végkimenetében is jelentős szerepe lehet annak, melyik fél tud előnyre szert tenni ebben a versenyfutásban.

(The War Zone, Business Insider, AP News)