2p

Nem Kína, sokkal inkább az Európai Unió (EU) által jóváhagyott zöld megállapodás veszélyezteti Szlovákia gazdaságát – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő Pozsonyban kormánya szerdai ülése után arra reagálva, hogy az ellenzéki pártok bírálták közelgő kínai útját.

Fico kormánya több tagjával és szlovákiai vállalkozók egy csoportjával szerdán este indul többnapos látogatásra Kínába, ahol a tervek szerint több jelentős gazdasági megegyezés aláírására is sort kerítenek.

A kínai út miatt a parlament ellenzéki liberális és progresszív pártjainak több képviselője hangos nemtetszésének adott hangot szerdán.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a bírálatok azon részére reagálva, miszerint az utazás veszélyeztetheti az ország gazdaságát, Robert Fico azt mondta: nem a kínai út és az ott megkötendő megállapodások, hanem az EU vezetése által jóváhagyott zöld megállapodás veszélyezteti a hazai gazdaságot.

Orbán Viktor után Robert Fico is Kínába készül
Orbán Viktor után Robert Fico is Kínába készül
Fotó: Facebook

Kijelentette: az uniós gazdaságra a jövő évben „nehéz idők várnak” az EU döntései miatt, például a kínai elektromos járművekre kivetett uniós vámok, illetve az azokra várható kínai ellenintézkedések következtében.

A miniszterelnök elutasította azokat a bírálatokat is, amelyek szerint kínai útja az ország biztonságát veszélyeztetné.

Rámutatott: Kína egyre inkább meghatározó játékosnak számít, a tágabb régió tekintetében és globális mértékben is hozzájárul az erőegyensúly megteremtéséhez. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az ukrajnai helyzet rendezéséhez is elengedhetetlen lesz Kína aktív részvétele. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG