3p

Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, és átvenni a stafétát Magyarországtól ebben, ha szükséges – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségimédia-profilján vasárnap közzétett videóbejegyzésében.

A szlovák miniszterelnök egyúttal közölte, hogy az Európai Bizottság (EB) elnökével, Ursula von der Leyennel Párizsban tartandó, keddi találkozóján ismertetni fogja Pozsony álláspontját az Ukrajnán keresztüli kőolajtranzit ügyével kapcsolatban.

És ismételten sürgetni fogja, hogy az EB kényszerítse rá Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra, hogy tegye lehetővé a Barátság kőolajvezeték állítólagos sérülési helyszínének vizsgálatát.

Ezzel kapcsolatban Fico hangsúlyozta: információik és műholdfelvételek is azt mutatják, hogy a kőolajvezetéknek „semmi baja”, de – mint mondta – nincs kétsége afelől, hogy az ukrán elnök képes tönkre tenni a kőolajvezetéket.

„Az Ukrajnán keresztüli kőolajszállítás létfontosságú számunkra. Azonban nyilvánvaló, hogy az ukrán elnök nem szándékozik azt folytatni, ami számunkra hatalmas veszteséget jelent majd, mind a kőolaj árát, mind pedig a tranzitdíjakat tekintve” – jelentette ki Fico, hozzátéve, hogy a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító a meghirdetett olajipari vészhelyzet keretében jelenleg már az állami tartalékokból vételezi a kőolajat.

Fico
Fico
Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

„Kedden reggel Párizsban találkozom az EB elnökével, és fel fogom tenni neki azt az egyszerű kérdést, hogy meddig fogja még az EB előnyben részesíteni a nem uniós tagállam Ukrajna érdekeit Szlovákia és Magyarország, mint EU-tagállamok létfontosságú nemzeti ügyével szemben?” - mondta videóbejegyzésében a szlovák miniszterelnök.

Kiemelte: a párizsi találkozón közvetített legfőbb üzenete azonban az lesz, hogy amennyiben szükséges, Szlovákia kész „átvenni a stafétát” Magyarországtól az Ukrajnának szánt háborús kölcsön vétóját tekintve.

„Egyelőre az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós katonai kölcsön blokkolva van. Ám nem vagyok naiv. Az ukrán elnök legújabban a kőolajtranzit egy hónap múlva történő megújításáról beszél. Vagyis a magyarországi választások után, ahol az ellenzék győzelmében bízik. Ezt követően nem lesz semmilyen esély a keleti kőolajra, hacsak a magyar stafétát nem venné át valaki más” - fogalmazott Fico.

Leszögezte, az Ukrajnának szánt „óriási katonai ajándék” vétózása legitim eszköz a kőolajtranzit újraindításának kikényszerítésére.

Az ukrán elnök permanens módon ártani próbál Szlovákiának és Magyarországnak, azt gondolva, hogy ezen a módon békepárti álláspontjukat háborúpártivá változtathatja – mondta Fico. Szerinte az ukrán elnök e tekintetben teljes tévedésben van.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG