2p

Ez alapján sejthető, hogy milyen lesz az uniós bíróság végső ítélete.

Uniós jogot sért a „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló” magyar törvény, mondta ki csütörtökön az EU bíróságának főtanácsnoka. Az indítvány nem kötelez senkit semmire, de általában megelőlegezi, milyen lesz a végső ítélet – írja a Telex.

Mint a véleményében Tamara Capeta, az Európai Unió Bíróságának horvát főtanácsnoka írja, „Magyarország az LMBTI-tartalmakhoz való hozzáférés megtiltásával, illetve korlátozásával megsértette az uniós jogot”, valamint azt javasolja az Európai Unió Bíróságának, hogy állapítsa meg, hogy a törvény megsérti az uniós alapvető értékeit meghatározó Európai Unióról szóló szerződés 2. cikket is.

Orbán Viktor kellemetlen ítéletre számíthat
Orbán Viktor kellemetlen ítéletre számíthat
Fotó: Depositphotos

Tamara Ćapeta főtanácsnok csütörtökön azt javasolta, hogy a bíróság állapítsa meg: a kereset valamennyi jogalap tekintetében megalapozott, ls a testület pedig mondja ki az alapértékekről szóló cikk különálló megsértését is. Az indítvány szerint a magyar kormány „nem szolgáltatott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az LMBTI-személyek hétköznapi életét megjelenítő tartalom kárt okozhat a kiskorúak egészséges fejlődésében. Következésképpen

ezek a módosítások azon az értékítéleten alapulnak, hogy a homoszexuális és nem ciszgender személyek élete nem azonos értékű vagy státuszú, mint a heteroszexuális és ciszgender személyek élete.”

Ha a végső ítélet is elmarasztalja a magyar hatóságokat, de nem változtatnak a jogszabályon, újabb per jöhet – már pénzbüntetés megállapításáról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG