2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ok: teljes napfogyatkozás lesz augusztus 12-én, kora este.

A rendkívüli jelenség egy évszázad óta először lesz látható a dél-európai országban augusztus 12-én, kora este.

A spanyol gazdasági minisztérium a szállásfoglalások alapján úgy becsülte, hogy az esemény több mint 347 millió euró bevételt eredményezhet. A napfogyatkozás megfigyelésére legalkalmasabb területeken a szállodai foglalások 17,8 százalékkal nőttek tavaly augusztushoz képest, a kempingek teltházzal üzemelnek – derült ki a szaktárca adataiból.

Luis López, a Spanyol Lakóautó-ipari és Kereskedelmi Szövetség (Aseicar) alelnöke az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: bérelhető járműveikre idén már hónapokkal korábban érkeztek foglalások kifejezetten erre az időszakra. Több cégnek bővítenie kellett lakóautó-flottáját, hogy eleget tudjon tenni az igényeknek.

 Bilbao kiváló helyszín lesz ahhoz, hogy megfigyeljük a napfogyatkozást
Bilbao kiváló helyszín lesz ahhoz, hogy megfigyeljük a napfogyatkozást
Fotó: Privátbankár/Wéber Balázs

Az Amadeus Travel Intelligence adatai szerint a napfogyatkozást megelőző napokra szóló repülőjegy-foglalások száma több mint 90 százalékkal ugrott meg a tavalyihoz viszonyítva olyan észak-spanyolországi városok esetében, mint Santander, Asztúria és Bilbao. A Renfe spanyol vasúttársaság augusztus 7. és 16. között több mint egymillió ülőhelyet kínál távolsági járatain.

Augusztus 12-én a teljes napfogyatkozás sávja nyugatról kelet felé haladva Galiciától egészen a Baleár-szigetekig jut el. Számos nagyváros lesz kiváló megfigyelési helyszín, például La Coruna, León, Bilbao, Zaragoza, Valencia és Palma. Az idei teljes napfogyatkozást újabb követi Spanyolországban 2027. augusztus 2-án, majd pedig egy úgynevezett gyűrűs napfogyatkozás 2028. január 26-án, amikor a Hold kitakarja a Napot, amelynek fénye gyűrűként jelenik meg a Hold körül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG