2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Spanyolország elutasítja a NATO védelmi kiadásainak 5 százalékra emelésére irányuló „ésszerűtlen és kontraproduktív” javaslatot.

A spanyol média beszámolója szerint Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a NATO főtitkárának, Mark Rutténak azt írta egy levélben, hogy a szövetség védelmi kiadásainak GDP-arányos 5 százalékra való módosítása „nemcsak ésszerűtlen, de kontraproduktív is lenne”.

A miniszterelenök Rutte jövő heti hágai NATO-csúcstalálkozójával kapcsolatos javaslataira válaszolva mondta ezt, hogy ellenzi a javasolt változtatást, és azzal érvelt, hogy „nem szükséges a szövetség iránti kötelezettségeink teljesítéséhez”. Kifejtette, hogy ennek a számnak „semmi köze a kollektív védelem iránti elkötelezettség szintjéhez”, mivel Spanyolország bízik abban, hogy alacsonyabb kiadásokkal is eleget lehet tenni.

Hozzátette, hogy a célkitűzés elfogadása káros hatással lenne a spanyol gazdaságra, mivel arra kényszerítené a kormányt, hogy adókat emeljen, csökkentse a közszolgáltatásokat és lassítsa a zöld átállási terveit. „Mi úgy döntöttünk, hogy nem hozzuk meg ezeket az áldozatokat” – jelentette ki a levélben Sánchez. 

Pedro Sánchez ellenzi a NATO-költések megemelését
Pedro Sánchez ellenzi a NATO-költések megemelését
Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Az új NATO-célkitűzést egyhangúlag fogadták volna el, de Spanyolország kifogása most további megbeszéléseket indíthat el a javaslatról. 

Egy kormányzati forrás azt nyilatkozta az El País spanyol lapnak, hogy Spanyolország nem akar „semmit megvétózni” más országok javára, de világossá teszi, hogy „nem kötelezheti el magát mellette”.

A legfrissebb NATO-adatok szerint Spanyolország a GDP 1,3 százalékát költi védelmi kiadásokra, ami a szövetség összes tagállama közül a legalacsonyabb. Áprilisban a kormány vonakodó terveket mutatott be a 2 százalékos kiadások elérésére is. (The Guardian

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
Nemzetközi Orbán Viktor is lépéseket jelentett be a csehországi támadás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:27
Erről döntöttek éjszaka.
Nemzetközi Izrael tovább támad, ezeket a célpontokat érték csapások
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:43
Iránt és Libanont is támadták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG