2p

Több mint 2000 barna medve él Svédországban. Az elmúlt öt évben egyre több medvére vadásztak, idén 486 barna medve kilövésére kerülhet sor. A természetvédők szerint ez egy tiszta trófeavadászat.

A svéd hatóságok mintegy 500 barna medve kilövését engedélyezték – írja a The Guardian. A medvék a teljes populáció 20 százalékát teszik ki, ezért Svédország 2000-re csökkentené a barna medvék számát az országukban.

A kiadott engedélyek magas száma nyugtalanítja a természetvédőket, akik szerint a nagy ragadozóállományok Európában megfelelő védelem nélkül összeomlással fenyegetnek egyes országokban.

Ez színtiszta trófeavadászat

– mondta Magnus Orrebrant, a svéd húsevő állatokkal foglalkozó szövetség elnöke. Hozzátette, hogy „a svédországi vadgazdálkodás az állatok megöléséről szól, ahelyett, hogy a lehető legjobban megőriznénk őket”.

Közel 500 medvére vár ez aszomorú sors
Közel 500 medvére vár ez aszomorú sors
Fotó: Depositphotos

A barna medvéket az 1920-as években majdnem a kihalás szélére sodorták Svédországban, de a gondos gazdálkodásnak köszönhetően a populáció 2008-ban elérte a 3300-as csúcsot.

Az elmúlt öt évben azonban egyre több medvére vadásztak, és tavaly rekordszámú, 722 medvét öltek meg.

Idén 486 medve kilövésére adtak ki engedélyt, és további meghatározatlan számú medve kilövésére kerülhet sor ott, ahol a medvék veszélyt jelentenek a haszonállatokra.

2022 novemberében egy új törvény nagyobb hatáskört adott a helyi vadásztársulatoknak a nagyragadozók, köztük a medvék kezelésének felügyeletére. Az elmúlt években több száz farkas- és hiúzegyedet is leöltek, ami felerősítette az ökológusok aggodalmát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG