A rendőrség a hadsereg, a határőrség és a titkosszolgálatok közreműködésével folytatja a műveletet a Kalinyingrádi területtel szomszédos két vajdaságban – mondta Boron. Az akció műveleti központja a varsói rendőr-főkapitányság, és a mozgósítás több vajdaság rendőrségét érinti.
Mint magyarázta, a fokozott készültségre azért van szükség, mert hírszerzési információk szerint elképzelhető, hogy szabotázsakciókat készítenek elő.
A hatóságok feladata, hogy „gondoskodjanak a helyi lakosság és az intézmények biztonságáról”, és megoldjanak „minden olyan helyzetet, amely fenyegeti a társadalmat” – tette hozzá.
Boron kizárta, hogy a mozgósításnak bármi köze lenne az alkotmánybíróság körül minap kialakult válsághoz. A lengyel államfő által az intézmény erőszakos átvételének nevezett lépésről bővebben ebben a cikkben írtunk:
Várhatóan november végéig tartanak a csoportos létszámcsökkentésről szóló egyeztetések.

