3p

Az amerikai elnök úgy gondolja, isten akaratából lett elnök – és ez elég rossz hír a világ számára, de az Egyesült Államok sem biztos, hogy jól jön ki ebből – véli Yaro Patrice külpolitikai szakértő.

Yaro Patrice külpolitikai szakértő a Klasszis Podcast legfrisssebb, a régi-új elnök második beiktatása utáni első, izgalmasra sikeredett hetéről beszélve kifejtette, hogy Donald Trump láthatóan egy korábbi, az elvek és a kétoldalú kapcsolatok helyett az erőre alapozott külpolitikát akar vinni. Csakhogy ez súlyos következményekkel járhat és komoly kockázatokat rejthet magában – és nem csak a világ többi része számára.

„Trumpnak és Trump környezetének azért fejben kell tartani azt, hogy bármilyen erőszakos vagy katonai beavatkozás az bizony-bizony hosszútávon, akár már középtávon is kontraproduktív lehet – bárhol”

– fogalmazott a szakértő, aki azonban tart attól, hogy az amerikai elnök meggondolatlan lépésekre ragadtathatja magát. legyen szó akár Grönlandról, akár éppenséggel Kubáról is. (Az alábbi videó a beszélgetés ezen részével indul).

„Vannak aggódalomra adó okok. Trump elnök a beszédében is felemlegette az ellene nem sikerült merényletet, vagy ugye egy hajszál híján nem sikerült merényletet, és levezette azt, hogy tulajdonképpen Isten akarta őt, hogy tovább maradjon, és hogy segítse az amerikai embereket. Na most ez az óriási küldetéstudat, ez nem biztos, hogy annyira szerencsés egy ilyen nagy hatalommal rendelkező ember esetében, mert gondolhatja úgy, hogy ha ő túlélt egy ilyen merényletet, akkor mi ne sikerülne neki, és akkor ezt nem szeretném tovább folytatni...”

– mondta Yaro Patrice. A szakértő szerint azonban az erőre építő, erőszakos politika nem szolgálja igazából az Egyesült Államok érdekeit, ahogy ezt Irak 2003-as inváziója is megmutatta. „Ez nagyon-nagyon megtépázta Amerika tekintélyét” – mondta arról a háborúról a szakértő, aki ezt az eseményt az amerikai globális hatalom visszaszorulásának kezdeteként jelöli meg.

Szerinte az erőből való politizálás visszahozása esetén Amerika nehéz helyzetbe kerülhet, ha Kína vagy éppen Oroszország hasonló törekvései ellen próbál egy nemzetközi koalíció élén fellépni, akár Tajvan, akár mondjuk Ukrajna kérdésében. Hosszabb távon pedig az Egyesült Államok globális befolyásának a csökkenését vonhatja maga után ez a politika.

„A trumpi politika nem fog több Amerika-barát embert generálni a világban. A félelem az eluralkodhat az a többi országban az emberekben, de hosszú távon szerintem nem lehet fenntartani egy világhegemóniát félelemre építve. És pont Kínával szemben – amit mindenki ismer, egy kommunista diktatúra – nagyon nagy fegyvertény lehetne az USA-nak, ha pont inkább rá tudna erősíteni arra azokra az eszményekre, azokra a vágyakra, amelyeket nagyon sok ember szeretne magának”

– mondta Yaro Patrice, és azt is hozzátette, hogy magyar szemszögből sem túlságosan szerencsés egy olyan világ eljövetelének drukkolni, amelyben szakítunk azzal az alapelvvel, hogy minden ország alapvetően egyenlő, és helyette újra a méret és az erő fogja meghatározni az országok mozgásterét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG