2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lakat alá kerültek a puccskísérlettel vádolt katonatisztek.

A bolíviai hadsereg volt vezetőjét, Juan José Zuniga tábornokot és két másik magas rangú tisztet, akiket a Luis Arce elnök elleni szerdai sikertelen államcsíny vezetésével vádolnak, szombaton előzetes letartóztatásba helyezték két szigorúan őrzött börtönben - számolt be az AFP francia hírügynökség.

A bíróságok pénteken rendelték el hat hónapra bebörtönzésüket a La Paz melletti El Alto település külterületén lévő Chonchocoro börtönben a néhány órás fegyveres felkelés kivizsgálásának idejére.

Zuniga tábornokot, Juan Arnez ellentengernagyot, a haditengerészet volt vezetőjét és Alejandro Iraholát, egy gépesített dandár volt parancsnokát terrorizmussal, valamint az állam biztonsága és szuverenitása elleni fegyveres felkeléssel gyanúsítják. A három egykori magas beosztású katonatiszt akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

Juan José Zúniga tábornokot, a bolíviai hadsereg leváltott főparancsnokát bemutatják a sajtónak a különleges rendőri egység La Paz-i központjában 2024. június 26-án, miután a főtiszt feltehetőleg államcsínyt kísérelt meg
Juan José Zúniga tábornokot, a bolíviai hadsereg leváltott főparancsnokát bemutatják a sajtónak a különleges rendőri egység La Paz-i központjában 2024. június 26-án, miután a főtiszt feltehetőleg államcsínyt kísérelt meg
Fotó: MTI/EPA/EFE

Juan Carlos Limpias, a börtönhatóság igazgatója szerint azonban Zunigát szombaton késő este átszállították egy másik helyre, a Cochabamba (az ország középső része) megyében található El Abra nevű, maximális biztonságú börtönbe.

Zuniga tábornok azt állította, hogy az elnök utasítására cselekedett, aki arra kérte, hogy "rendezzen valamit, hogy növelje népszerűségét". Ezt az állítást Arce elnök határozottan cáfolta.

A puccskísérlettel kapcsolatban összesen 21 hivatásos, nyugállományú és civil katonai személyt vettek őrizetbe, akik több órán át ostromolták az elnöki palotát, mielőtt visszavonultak volna.

Szombaton a belügyminiszter azt mondta, bizonyítékot szolgáltatott a bíróságoknak arról, hogy a hadsereg puccsot akart végrehajtani az államfő ellen. "Rábukkantunk egy rádiótáviratra", amelyben elrendelték egy repülőgép vezénylését, hogy a különleges erőket La Pazba (a fővárosba) szállítsa - mondta Eduardo Del Castillo a sajtónak.

Luis Arce bolíviai elnök sajtóértekezletet tart La Pazban 2024. június 27-én, miután az előző nap Juan José Zúniga tábornok, a bolíviai hadsereg leváltott főparancsnoka államcsínyt kísérelt meg. A puccskísérlet nem sikerült, annak vezetőit őrizetbe vették
Luis Arce bolíviai elnök sajtóértekezletet tart La Pazban 2024. június 27-én, miután az előző nap Juan José Zúniga tábornok, a bolíviai hadsereg leváltott főparancsnoka államcsínyt kísérelt meg. A puccskísérlet nem sikerült, annak vezetőit őrizetbe vették
Fotó: MTI/EPA/EFE/Luis Gandarillas

A kudarcba fulladt államcsíny során szerdán katonai egységek foglalták el La Paz központi részeit és behatoltak az elnöki palota területére is. Luis Arce elnök erre leváltotta a hadsereg teljes vezérkarát, az új parancsnokok pedig elrendelték a katonák visszavonulását.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:22
Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.
Nemzetközi Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:54
Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
Nemzetközi Még mindig többezer illegális bevándorló él a ceutai utcákon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Spanyolország tovább erősíti a két észak-afrikai spanyol autonóm város határvédelmét a szomszédos Marokkóban esedékes parlamenti választások miatt – közölte az El País című napilap kedden.
Nemzetközi Már televíziós csatornát is elneveztek Donald Trumpról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:51
Trump TV néven indított hétfőn új, a nap 24 órájában elérhető streamingszolgáltatást a Fehér Ház, miután több vezető amerikai televíziós csatorna megtagadta a közvetítést a Fehér Házból, tiltakozva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, három sajtóorgánum kitiltásáról szóló rendelkezése ellen.
Nemzetközi Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:53
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nemzetközi Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:38
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
Nemzetközi Észak-Korea hiperszonikus fegyvert tesztelt?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:39
Valamiket mindenesetre kilőttek, Kim Dzsongun pedig nagyon büszke.
Nemzetközi Kemény üzenetet kapott Magyar Péter Kijevből
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:23
Egyre feszültebb az ukrán-magyar viszony.
Nemzetközi Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:03
De bízik pártja feltámadásában a tartományi vezető.
Nemzetközi Beszállnak a britek a jemeni háborúba
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:46
Segítik a szaúdi légierő műveleteit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG