2p

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint nem a teljesen új vámrendszert bevezető, majd azt nagyrészt felfüggesztő Donald Trump a hibás, hanem Brüsszel.

Az Európai Bizottság sok hibát követett el az elmúlt hetekben, ez vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez, de az utóbbi évek válságai is bebizonyították, hogy a brüsszeli testület nem képes az Európai Unió vezetésére nehezebb időkben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a törökországi Antalyában, az Antalyai Diplomáciai Fórum panelbeszélgetésén a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint.

A tárcavezető szerint Donald Trump tavaly novemberi elnökválasztási győzelme óta nyilvánvaló volt, hogy hivatalba lépését követően „patrióta politikai és gazdasági stratégiát” fog követni, amelynek a vámemelések is részét képezhetik. 

„Mi a kezdetektől fogva folyamatosan sürgettük az Európai Bizottságot, hogy kezdjenek tárgyalásokat”, mondta. Szerinte Brüsszelnek komoly ajánlatot kellett volna letennie az asztalra, de ez nem történt meg.

Tájékoztatása szerint a magyar kormány azt javasolta, hogy az EU tíz százalékról 2,5 százalékra csökkentse az amerikai autóiparra kivetett importvámokat, mert fordítva is ez a kulcs érvényes. Ez jó alapot teremtett volna a tárgyalásokhoz a jövőbeni együttműködésről, mondta.

Az amerikai vámintézkedéseket követően a magyar kormány óva intette a brüsszeli testületet attól, hogy ellenlépéseket foganatosítson, mivel ez csupán eszkalációhoz vezetne. „Ennek dacára Brüsszelben viszontvámokról döntöttek”, tette hozzá Szijjártó Péter felidézve, hogy Magyarország a viszontvámok ellen szavazott.  

„Aztán szerda este Trump elnök bejelentette, hogy kilencven nappal elhalasztja a vámok bevezetését azokkal szemben, akik nem hoztak ellenvámokat. És ekkor az Európai Bizottság javasolta a visszavonást” – fogalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG