2p

További szűkítik Romániában a szerencsejáték-szervezéssel foglalkozó cégek mozgásterét: miután tavaly ősszel egy sürgősségi kormányrendelet adózási feltételeiket szigorította, kedden - a kormányrendelet parlamenti megerősítése alkalmával - a képviselőház kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről.

Alfred Simonis ügyvivő házelnök szerint a gyorsított eljárással elfogadott módosítás révén a "legjobb ügyvédekkel dolgozó" szerencsejáték-ipar elszenvedte az első nagy vereséget a román parlamentben. A lépést ugyanakkor tesztnek is szánják, és a következő időszakban további szigorításokat is terveznek - tette hozzá.

"Ez az iparág sok rosszat tesz Romániának, sorsokat, családokat tesz tönkre, szakít szét, emberek halnak meg egyesek kapzsisága miatt" - idézte az Agerpres hírügynökség a szociáldemokrata politikust.

A Hotnews.ro hírportál felidézte: Marcel Ciolacu kormányfő nyolc hónapja tett ígéretet arra, hogy kitiltja a településekről a játéktermeket, de a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) hónapok óta nem tudott megegyezni az új szabályozásról, az októberben elfogadott sürgősségi kormányrendelet pedig csak adózási szigorításokat tartalmazott.

Tovább korlátozták a működésüket
Tovább korlátozták a működésüket
Fotó: Depositphotos

A keddi ülésen a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) felszólalói azzal vádolták a kormányoldalt, hogy valójában összejátszik a szerencsejáték-iparral, és érthetetlennek nevezték, miért csak a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről tiltják ki a "félkarú rablókat".

A kihirdetésre váró jogszabály azt a - tavaly október óta már hatályos - sürgősségi kormányrendeletet módosítja, amely egyebek mellett (az adóbevételek Romániában tartása érdekében) előírta, hogy csak olyan vállalkozások működését engedélyezik a román szerencsejáték-piacon, amelyeket Romániában vagy az Európai Gazdasági Közösség országaiban jegyeztek be, és amelyeknek van romániai székhelyük.

A rendelet betiltotta a romániai játéktermekben alkoholos italok forgalmazását, és a bárokban sem lehet azóta nyerőgépeket elhelyezni. A kedden kiegészített új szabályozás a szerencsejátékok reklámozását is korlátozza, a jogszabály előírásainak megszegését pedig 200 ezer lejig (16 millió forint) terjedő bírsággal sújtja.

(MTI) 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG