A drón a repülőtér utasokat fogadó termében csapódott be. Nyolc ember könnyebben megsérült, közülük hárman pánikrohamot kaptak a drón felrobbanásakor. Előzetesen sem ott, sem a közeli településeken nem lépett működésbe légvédelmi riasztás, adta hírül az MTI.
A Ramon repülőtér Izrael második legforgalmasabb repülőtere a tel-avivi Ben Gurion repülőtér után.
Az IDF légvédelmi egységeinek első vizsgálata szerint az ellenséges, jemeni húszi lázadók indította drón nem különbözik a korábban már számos alkalommal elfogott jemeni drónoktól, és képességei nem jelentenek új vagy rendkívüli fenyegetést.
Fotó: Wikipédia/Roman Toldy
Az IDF közleménye szerint a pilóta nélküli légieszközt ugyan észlelték a légvédelmi rendszerek, de nem azonosították ellenséges légi járműként, ezért sem az elfogó-, sem a riasztórendszerek nem léptek működésbe.
„A légierő a nap 24 órájában, a hét minden napján védi az ország légterét, és a háború kezdete óta több tízezer fenyegetést semlegesített – ugyanakkor ki kell emelni, hogy a védelem nem hermetikus” – emlékeztetett a hadsereg közleményében.
A gázai háború 2023. október 7-i kezdete óta az Iránbarát síita lázadók mintegy 150 drónt indítottak Jemenből Izrael felé, ezeknek több mint kilencvennyolc százalékát elfogták. A ramoni robbanással egy időben az IDF közlése szerint elfogott sikeresen három másik, Izrael területe felé indított drónt az egyiptomi határ térségében.
(MTI)
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba.

