3p

Emannuelle Macron országában egyre nagyobb a készültség, próbálnak mindenre felkészülni. 

Franciaország növeli a terrorfenyegetések kezelésével foglalkozó Sentinelle hadműveleti egység katonáinak számát – közölte Gabriel Attal, az ország miniszterelnöke.

Attal azt mondta, hogy további 4000 katona áll készenlétben a Sentinelle-hadosztályon, azon a 3000 katonai állományon felül, akik már a Sentinelle-nél őrzik a vasútállomásokat, istentiszteleti helyeket, iskolákat és színházakat országszerte. 

Vasárnap a francia kormány a legmagasabb szintre emelte a terrorriadó figyelmeztetését a moszkvai Crocus City koncerttermet ért terrortámadás után, amelyben legalább 137 ember meghalt.

Rendőri készültség még 2015-ben a Charlie Hebdo elleni támadás után
Rendőri készültség még 2015-ben a Charlie Hebdo elleni támadás után
Fotó: Depositphotos

A francia elnök, Emmanuel Macron óva intette Oroszországot attól, hogy Kijevet okolja a mészárlásért, mondván, hogy egy ilyen lépés „cinikus” és „kontraproduktív” lenne.

Mindeközben az iskolákban ...

Csaknem 130 franciaországi középiskola kapott merényletfenyegetést a múlt hét óta a meghekkelt digitális felületein keresztül - közölte hétfőn a francia oktatási minisztérium. Ezek az intézmények a tájékoztatás szerint a párizsi régióban, valamint az ország északi és keleti részén találhatók.

Északkelet-Franciaországban Haut-Rhin megye prefektúrája hétfőn azt közölte, hogy "több bombariadó volt iskolákban", amelyeket evakuáltak, míg a szomszédos Bas-Rhin megye prefektúrája szerint vasárnap este óta mintegy tizenöt középiskolába érkezett bombafenyegetés. A reimsi oktatási hatóság szerint mintegy tíz iskolát ért bombariadó a honlapjukon keresztül, s a beérkezett üzenetek némelyike lefejezésről szóló videót is tartalmazott, hasonlóan a párizsi régió iskoláiba múlt héten küldött üzenetekhez.

"Azt hiszik, hogy névtelenek maradhatnak, de levadásszuk őket. Azt hiszik, hogy biztonságban vannak, de megbüntetjük őket. Az elmúlt hónapokban elküldött hasonló fenyegetések több tucat elkövetője ellen már eljárás indult" - mondta Gabriel Attal miniszterelnök múlt csütörtök este az iskolák biztonságáról rendezett tárcaközi értekezlet után.

November közepéig a kormány nyolcszáz hamis bombariadót számolt össze egy korábbi fenyegetéssorozat után. A hamis riasztások száma azután nőtt meg, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában. (The Guardian, MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG