2p

Civil szervezetek szerint több ezer hajléktalan embert távolítottak el Párizsból és környékéről az olimpiai játékok előtt.

A 90 egyesületet képviselő Le Revers de la Médaille nevű kollektíva hétfőn közzétett jelentésében azt írják, tavaly április óta fokozódtak a kitelepítések és a sátortáborok felszámolása a városban és környékén, és az elmúlt 13 hónapban 12 545 embert költöztettek el – írja a Guardian.

Az elköltöztetett személyek között vannak menedékkérők, valamint családok és gyerekek is. A rendőrség a szexmunkások és a kábítószerfüggők ellen is keményen fellépett, a civil szervezetek szerint viszont csak további problémákat generálhat, hogy a kiköltöztetésükkel ezeket az emberek eltávolították azoktól a hálózatoktól, ahol létfontosságú egészségügyi ellátásban és támogatásban részesülhettek volna. A kitelepítetteket a fővárosból buszokkal szállítják ideiglenesen felállított regionális központokba.

A kollektíva szerint a kitelepítés mellett „szétszórással” próbálják elérni a hatóságok, hogy az olimpiai játékok helyszínein ne legyenek láthatóak a problémák. A jelentés szerint bár ez az irányvonal már évek óta tapasztalható a városban, érezhető, hogy a nyári olimpia előtt felgyorsították a folyamatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG